A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)
elénk is, hogy mit akarunk, és akkor most itt a kiadott anyagban olvasom azt, amire törekszünk. Talán jobb ez az utóbbi, bár elég enyhe kifejezés, azt hiszem. Én kerestem szinonim fogalmakat, de az meg egészen más. Valószínű, hogy mondjuk, ami erősebb dolog, az, hogy felhívás vagy kiáltvány, ez majd, ha a választási küzdelembe indulunk, oda majd kell egy friss és egy kicsit tán másfajta szöveg, ezeket talán megtarthatjuk majd ott. Viszont van egyetlen dolog, ami ezek után a meditációk után még mindig zavar, és én nem kívánom, hogy itt ebben szavazzunk és csak felemlítem az ügyet. Ez úgy szól, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt. Márpedig ez most itt a Központi Bizottságé. Nem mondhatjuk, hogy a párté, és ez egy kis félreértést okozhat, ha itt ezt most a párténak állítjuk be, mert megígértük a párttagságnak, hogy nélküle, vele való előzetes egyeztetés nélkül, a nevében nem fogunk fellépni. [Na most azt pedig, hogy] ebből itt nagy pártvitát csinál[junk], szerintem most nem volna szükség, majd a programnál eljön az ideje. Csak megjegyzem egyébként, hogy a 75-ös — ma már jól tudjuk, hogy nem jól sikerült — programnyilatkozatunknál megcsináltuk a kongresszust megelőzően ezt az össznépi, illetve pártvitát. Én ezt a gondolatot csak felvetem. Amit ezek után mondani szeretnék általánosságban, az három kérdés. Most mindegy, hogy mit akarunk, vagy mire törekszünk, hogy itt mi a cím. Szerintem jó pozíciókat fejt ki az anyag, és ez elég markáns. Azokban a kérdésekben, hogy tényleg mi az, ahol itt mi megújítjuk és megváltoztatjuk, amiben változunk a politikával együtt mi magunk is. Szerintem elég markánsan kiderül ebből, hogy mit akarunk. Nem eléggé érzékelhető, és ez szerintem a tömegek számára, de a párttagság számára sem — most is, és mindig a politikában szerintem egy nélkülözhetetlen elem —, hogy mit nem akarunk. Itt vannak bizonyos tagadások, visszaélés, korrupció és egyéb ilyen dolgok, szóval, amit elutasítunk, de azért világosabbá kéne tenni azt, hogy mi az, amit meg akarunk haladni, amit elvetünk. Nemcsak a saját múltunkból, hanem [azt mondom], hogy mit nem fogadunk el a politikai partnereink követelései közül, vagy az ellenfeleknek a követeléseiből. Anélkül, hogy itt most valamiféle osztályharcot kezdenénk, és máris valami mesterséges pártviszályoknak az élesztői és gerjesztői lennénk feleslegesen. De azért itt bizonyos dolgokat meg kellene említeni szerintem ebben, hogy mi az, amit elutasítunk, amit az MSZMP nem fogad el, amit meg kéne tenni. Teljesen világos, még talán [egy] kicsit lehetne javítani rajta, hogy az MSZMP szembenéz a múltjával, a hibákkal. Nevén nevezi ezeket, fontosnak tartja a múlt tisztázását. Szerintem nem kéne megismételnünk itt most a tavalyi őszi központi bizottsági ülésünket; a Központi Bizottság üléséről kiadott közleményben ott ennek a legfontosabb argumentumait feltüntettük, azon kívül itt van ennek a történész albizottságnak a munkája is. Ami persze használhatatlan terjedelmű mondjuk egy ilyen napi politikai felhasználásra szánt okmányban. De itt szerintem ezért [arra] mindenképpen utalnunk kellene, hogy a múlttal való leszámolást, szembenézést, a hibák nevén nevezését, a történelmi igazságtevést és így tovább, ezt mi a társadalmi konszenzus, vagy új társadalmi konszenzus megteremtése érdekében akarjuk, és nem a társadalom megosztása és újbóli szembeállítása miatt. Most itt jövök én azzal, mert vannak olyan erők, és vannak ilyen politikai törekvések, amelyek ezt, az utóbbi esztendőkben, tudjuk, hogy —jórészt persze okkal, alaposan — számon kérnek rajtunk bizonyos dolgokat, hogy forduljunk el, tagadjunk meg. De hát nem beszélve az utóbbi hónapokról és az utóbbi napokról is. Arra 505