A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

jogú pártbizottságok első titkárait, a Budapesti Pártbizottság titkárait, valamint az Országgyűlés elnökét — ők rendszeresen részt vesznek. Javaslom továbbá a központi sajtó vezetőinek meghívását, valamint az első napi­rendi pont előkészítésében részt vevő elvtársak közül: Dégen István, ülés Tibor és Forgács Imre elvtársakat. A második napirendi pont előkészítésében pedig Tabajdi Csaba és Szokai Imre elvtársak, a Központi Bizottság osztályvezető-helyettesei vettek részt, ajánlom, őket is hívjuk meg a napirendek tárgyalásához. Szeretném megkérdezni, hogy egyetértés van-e. Igen. Nincs kifogás senki ellen? Akkor kérem, hívjuk be az elvtársakat. (A meghívottak helyet foglalnak.) A Központi Bizottság nevében üdvözlöm a meghívott elvtársakat. 1 Tájékozta­tom Önöket, a Központi Bizottság úgy döntött, hogy négy napirendi pontot tárgyal. Megvitatja az MSZMP akciótervére vonatkozó javaslatot, tájékoztatót hallgat meg időszerű nemzetközi kérdésekről, különféléket vitat meg, s végül zárt ülésen sze­mélyi kérdéseket tárgyal. Kérem, vegyenek részt a vitában. A Politikai Bizottság javasolja a Központi Bizottságnak, hogy az első és a máso­dik napirendi pont előadói beszéde szerkesztve kerüljön nyilvánosságra. Az elfoga­dott dokumentumok a szerkesztőbizottság jóváhagyása után jelenjenek meg, majd a vita tartalmától tegyük függővé, hogy mindenekelőtt az első napirendi ponttal kapcsolatos javaslatok feldolgozása után, a szerkesztőbizottság munkája után — amennyiben a szerkesztőbizottság vagy a Központi Bizottság igényli, esetleg a Poli­tikai Bizottság tekintsen rá az elkészített anyagra. Ezt talán jó lenne még a héten elvégezni, mert az lenne a kívánatos, hogy az első napirendi ponttal kapcsolatos állásfoglalásunk — tehát az akcióterv — lehetőleg e héten, mondjuk szombaton nyilvánosságra kerülhetne. Ennek megfelelően úgy gondolom, hogy rövid közle­ményt kellene a mai ülésről kiadni, amit szintén a szerkesztőbizottságnak kell elké­szíteni. Jó lenne, ha a közlemény holnap megjelenhetne a mai tanácskozásról. Ugyancsak szombaton lenne kívánatos [esetleg] a március 15-ével kapcsolatos felhívást is nyilvánosságra hozni, de amennyiben a szerkesztőbizottság a vita alap­ján el tud készülni, az is elképzelhető, hogy a közleménnyel együtt a holnapi nap megjelenik. Attól függ, hogy a vitában milyen észrevételek és javaslatok hangza­nak el. Azt javaslom, hogy térjünk rá az első napirendi pont tárgyalására: Javaslat az MSZMP akciótervére. Itt szeretném az elvtársaknak elmondani, hogy több levél érkezett a Központi Bi­zottsághoz már eddig is, amelyek észrevételeket, javaslatokat tesznek az akcióterv­hez: a VI. kerületi pártbizottság például aktívaülésen vitatta meg azt az akciótervet, amit ők elképzelnek a Magyar Szocialista Munkáspárt számára. 2 Azért mondom, hogy azt, amit elképzelnek, mert ami itt van előttünk, 3 azt még nem is láthatták, tehát nem ez képezte a vita tárgyát. Nagyon konstruktív, gondolatgazdag anyagok ezek. Én azt javaslom, döntsünk úgy, hogy ezeket a leveleket bocsássuk a szerkesztőbi­zottság rendelkezésére és mindaz, ami érték benne, azt használják fel. Továbbá, nem tudom, hogy mindenki megkapta-e: a Központi Bizottság Tanács­adó Testülete a tegnapi nap ugyanazt az anyagot vitatta, amelyik itt van most előt­tünk. A Tanácsadó Testület állásfoglalását lesokszorosítottuk, s a szünetben min­den elvtárs rendelkezésére bocsátjuk. 4 474

Next

/
Thumbnails
Contents