A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

A magyar élelmiszer-gazdaság jövőjét alapvetően az befolyásolja, hogy mennyire tudja nemzetközi versenyképességét javítani. Ezért a következő évek agrárpolitikájának középpontjába a piachoz való alkalmazkodást kell állítani. Ehhez olyan strukturális változásokra van szükség, amely az élelmiszertermelés és -forgalmazás minden résztvevője számára — tulajdonformától és üzemmérettől függetlenül — egyenlő esélyeket biztosít. Mindenekelőtt a föld forgalomképességét kell megteremteni, hogy az vagyonként működhessen, vásárolható, eladható, bérelhető legyen. A külpiaci pozícióink tartásához, kedvező lehetőségeink kihasználásához nem nélkülözhető az alapanyag-termelő, a -feldolgozó és -forgalmazó szervek összehangolt munkája. Ennek az összehangolódásnak elsősorban önszerveződés útján kell megtörténnie, a közös anyagi érdekeltségre alapozva. A bevált együttműködési formák mellett a gazdasági társaságokról szóló törvény alapján támogatni kell a hatékonyságot javító szervezeti sokszínűséget. Ezt az átalakulási törvény megalkotásával, a szövetkezeti és a vállalati törvények korszerűsítésével is elő kell segíteni. Az élelmiszer-termelés stabilizáló szerepének megőrzését — erősödő piaci viszonyok mellett — a következőkre lehet alapozni: 1. A termelés ott növelhető, ahol azt a piac elismeri, megfizeti. Ez az értékképző folyamatok bővítését, a feldolgozottabb, értékesebb, választékosabb termékeket helyezi előtérbe, ami a jövedelmezőség javításának új lehetőségeit hozza magával. így a termelési és értékesítési biztonságot elsősorban a kereslethez való jobb igazodás alapozza meg. Egyes termékek termelésében ez stagnálással vagy visszaeséssel jár, másoknál pedig jelentősebb bővítésre ad lehetőséget. 2. A mezőgazdaság fejlesztése több szektorra támaszkodjék: a megújuló és változatos formákat öltő szövetkezetekre, az állami gazdaságokra, az integrált kistermelésre és egyes területeken a családi gazdaságokra. Ezért: a) Támogatni kell a szocialista nagyüzemek olyan belső szervezeti és érdekeltségi megújulását, amellyel gyorsan és rugalmasan képesek alkalmazkodni a változó környezethez. Lehetővé keÜ tenni, hogy a nagyüzemek önkéntes alapon, szektorra való tekintet nélkül rugalmasan alakulhassanak át célkitűzésüknek jobban megfelelő gazdasági, szervezeti formává. b) A mezőgazdasági termelésben a szövetkezésnek továbbra is meghatározó szerepe lesz. Ehhez azonban a szövetkezeti életben is megújulásra van szükség. Legyen lehetőség a legcélszerűbb szövetkezeti forma megválasztására, a más típusú szövetkezetté való átalakulásra, a tagok vagyoni kapcsolatának, anyagi érdekeltségének korszerűsítésére, szélesebb lehetőséget kell nyújtani a szövetkezeten belüli vállalkozói jellegű befektetéseknek, a tag tulajdonosi jogai gyakorlásának. A szövetkezeti élet gyakorlati kérdéseiben az önkormányzat állásfoglalásai érvényesüljenek. c) Lehetőséget és esélyegyenlőséget kell adni újabb szervezeti és működési formáknak, magán- és társas vállalkozásoknak, amelyek be kívánnak kapcsolódni a mezőgazdasági termelésbe. A magángazdaságok számára lehetővé kell tenni olyan, teljesen önkéntes alapon szervezett integrációs szervezetek (kistermelői szövetkezetek, szövetségek stb.) létrehozását, amelyek beszerzési és értékesítési gondjaik megoldását, valamint szakmai továbbképzési törekvéseiket megkönnyítik és elősegítik. d) A tartósan gazdaságtalanul működő nagyüzemeknél szorgalmazni kell új, racionálisabb szervezeti formává történő átalakulást (szakszövetkezet, kisszövetkezet, egyéb szövetkezeti forma, gazdasági társaság), más szervezetekhez való csatlakozást, beolvadást, vagy lehetővé kell tenni, hogy területükön hosszú távú bérleten, egyéni tulajdonon alapuló magángazdálkodást folytassanak. e) Továbbra is ösztönözni kell a gazdálkodást biztonságossá tevő, a foglalkoztatás és jövedelemszerzés lehetőségeit bővítő ipari, kereskedelmi és szolgáltató tevékenységek fejlesztését. A mezőgazdasági üzemek nagy részében ez továbbra is mellék- és kiegészítő tevékenységként jelentkezik. Ahol azonban a gazdasági célszerűség úgy kívánja, ez legyen a fő tevékenység. J) Az agrárpolitika növekvő fontosságú feladata a természeti környezet megóvása, ami nemzetközi versenyképességünk javításának is nélkülözhetetlen feltétele. Ezt a biológiai-műszaki technológiai fejlesztés, az érdekeltség és tulajdonosi kötődés erősítése és szabályozó intézkedések sokoldalúan támasszák alá. 3. Az élelmiszer-termelés versenyképessége egyre inkább a feldolgozás során dől el, ezért az élelmiszeripari tevékenység kiemelt figyelmet igényel. Bátorítani kell a többszektorúságot; azt, hogy az állami élelmiszeripar vállalatai mellett a mezőgazdasági üzemek, más vállalatok és szövetkezetek, valamint magánvállalkozók egyaránt foglalkozzanak élelmiszeripari tevékenységgel. Az élelmiszer-termelésben részt vevők mindegyike számára azonos követelményeket kell meghatározni az élelmiszertörvény előírásainak megtartásánál és versenyegyenlőséget kell biztosítani a működési feltételekben. A versenyhelyzet, az esélyegyenlőség megteremtése nem hozhatja hátrányos helyzetbe az állami élelmiszeripar vállalatait, az úgynevezett ellátási felelősség, vagy az államközi szerződések teljesíté443