A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

PÁL LÉNÁRD elvtárs: Én azt hiszem, hogy semmilyen mélyebb, alaposabb meggondolás nem vezethet más eredményre, mint arra, hogy a múltunkkal szembe kell nézni. És hogyha a mi pártunk most egy megújulási folyamatot következetesen végig akar vinni, akkor ismernünk kell azt, hogy mi történt. Hogy megismerjük azt, hogy mi történt, azt hiszem, ehhez a felhatalmazást meg lehet, meg kell adni, és hogyha eltelik egy hét, két hét, egy hónap, akkor sem tudjuk ezt az elementáris erejű tételt másként megválaszolni. Utána, ha tudjuk azt, hogy mi történt, meg lehet határozni, hogy mit cselekedjünk, ez viszont rendkívül gondos, sokrétű és igazán nagyon alapos előkészítő munkálatokat igényel, lehet, hogy erre rá fogunk szánni nagyon sok időt. Úgyhogy én támogatom, ezt a lépést most tegyük meg. A másik, amit Horváth elvtárs — visszafelé számolva a dolgokat — elmondott, ugyancsak támogatni tudom. Ezeket az iratokat a normális törvényes rendnek megfelelően kell kezelni. A világon mindenütt vannak tilalmak, az angol királyságban tudomásom szerint bizonyos iratokat 50 évig nem lehet nyilvánosságra hozni. Itt hasonló módon törvényt kell alkotni, ha szükséges, rendeletet kell hozni, hogy hogyan kezeljük ezeket az iratokat. Az, hogy a Belügymimsztériumban tároljuk, ez nem megoldás. Én támogatom a megoldás elfogadását. SZŰRÖS MÁTYÁS elvtárs: Köszönöm. Aczél elvtárs, tessék. ACZÉL GYÖRGY elvtárs: Szeretném leszögezni, hogy az igazság maradéktalan feltárása mellett vagyok, de ellene vagyok annak, hogy szóbelileg idehozzanak valamit, amit bürokratikusán csak jóváhagyunk. Az igazságfeltáráshoz nem szorulok kioktatásra, Pál elvtárs, az igazság feltárásához hozzátartozik, hogy itt a Rajkügyben te akkor nem vádlott voltál, hanem valahol az élet csúcsán ültél, hogy itt száz és száz embert, a becstelenséget a Losonczitól a Donáthig, a Donáth Ferencet hat hétig nem lehetett elkezdeni rehabilitálni, mert agyon volt gyötörve, meg volt félemlítve 1954-ben. Ezeknek élnek a gyermekeik. Válasszák külön azokat a rágalmakat, mocskokat, amiket a bíróság akkor jóváhagyott és a tanúvallomás, a vádlottak önmaguk elleni vallomása takart. Ez nem levéltári, hanem ez egy sokkal mélyebb dolog azokról az emberekről, amelyeket egy Fejti Györgynek nem kell tudni; azokat a módszereket, amikkel [sikerült ezeket az embereket porba tiporni, mert a fizikai] kínzás csak arra volt eszköz, hogy morálisan aláássák őket. Egyiket sem kémkedéssel kezdték vádolni, összeesküvéssel, hanem mindenféle nemtelen bűncselekménnyel általában. És én ezért egy megfontoltabb kezelést javasolok. Én azt gondoltam, hogy akkor idehoznak egy anyagot, és lehet nyugodtan megvitatni ennek a módszerét, hogy hogyan lehet különválasztani az igazságot azoktól a hazug vallomásoktól és önvallomásoktól, amik tíz- és tízezer oldalszámra hevernek a vádlottaknak az aktái mellett. Nem kell, hogy ezek gyermekei, még élő feleségei és a többiek minderről a Reform című lapból értesüljenek. SZŰRÖS MÁTYÁS elvtárs: Köszönöm. Kérem a Központi Bizottság hozzájárulását, hogy zárjuk le a vitát. Kíván-e feltétlenül még valaki szólni a témához? Veres elvtárs? — Veres elvtárs. VERES JÓZSEF elvtárs: Kedves Elvtársak! Én egyetértek azzal a törekvéssel, hogy tisztába kell tenni múltunkat. Egyetértek azzal, hogy elinduljanak a vizsgálatok, ugyanakkor egyetértek az Aczél elvtárssal is, hogy ezt úgy kell csinálni, hogy 401