A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

végiggondolt elképzelés arra, hogy ez a munka hogy szervezhető meg úgy, hogy nagyjából egy éven belül lezárható legyen. Az volt az álláspont: elképzelhetetlen, hogy ez éveken át húzódjon, hiszen ez a bejelentés pillanatától kezdve egy irritációt visz a társadalomba. Ezért több bizottság lenne felkérve, több albizottság lenne felkérve erre, és na­gyon nagy erőkkel dolgozna azon, hogy az ügyeket végig vigye, és amiben az állás­pont kialakult, ott eljárjon, és a végeredményt hozzáférhetővé tegye. A megnevezett kérdéskörben folyna a vizsgálat, de ezzel párhuzamosan itt kére­lem nélkül. Mert itt alapos a feltételezés, hogy itt van valami keresnivaló. Egyéni kérelemre pedig minden egyes ügyet a maga meghatározott útján ezzel párhuzamo­san jogilag kezelni kellene, ez kikerülhetetlen. Amit a Vajda elvtárs felvetett, én éppen azt javasoltam tehát, hogy a dolog két fázisa különüljön el egymástól. Első menetben egy történész-jogászi bizottság, al­bizottság vonja meg a konklúziókat, és az ismeretei birtokában lehet dönteni a jog­következményekről, vagy arról, hogy valamilyen bírósági szabályos eljárás elinduljon-e vagy valamilyen más, nem bírósági keretek közötti rendezési mód kialakuljon-e. Mérlegelés tárgyát képezi a kártérítés, illetve az anyagi fedezet is. Itt, amit konk­rétan nézünk, az a társadalombiztosítási része, a nyugdíj része ennek. Természete­sen előre látható, hogy itt teljes anyagi rehabilitációt adni nem lehet majd. Más kér­dés egyébként, hogy az érintett emberek egy része nincs életben már. Ezzel együtt ennek a munkának ezt az aspektusát is, tehát a kártalanítási, kártérítési részt is meg kell nézni, és végösszeget mondani itt egy pontosabb helyzetismeret birtokában le­het csak. És nyilván csak olyan politikai megoldást és jogi megoldást lehet elfogad­ni, ami anyagi szempontból, kártérítési oldalról is megalapozott. Van-e határ, és külön kérdés-e az internáltak és kitelepítettek ügye? Ez egy külön dolog. Azért hoztam most itt szóba, mert itt is vannak tennivalóink, itt is a kör­münkre égett valami. Rlm van, tv-ből, csapból csorog, csak éppen nem tudjuk pontosan, vagy én legalábbis nem tudom, hogy mi történt, és hogy ezt az egész problematikát hogyan lehet politikailag és jogilag kezelni. A határ az körülbelül itt húzható meg időben 1962-nél. Tematikailag, amit itt fel­soroltam, illetve az internálások és kitelepítések egy külön kérdés, amiről még nem rendelkezünk megfelelő ismeretekkel. Arra majd külön visszatér a Politikai Bizott­ság, így született a döntése. Félreérthető volt, amit mondtam, ha Romány elvtárs úgy értette volna, hogy itt egy pártdöntéssel induljon meg a vizsgálat. Nem erről van szó. Azt kell mérlegelni, hogy fuződik-e hozzá valamilyen érdek, van-e politikailag haszon belőle, hogyha egy ilyen kezdeményezés egy politikai szervezettől indul el, döntse el a Központi Bizottság. Aczél elvtárs, amit mondott erre részben válaszoltam már, hogy a nyilvá­nosságra hozatalnak természetesen egy átgondolt módját kell kialakítani. Ebbe be­lefér az, hogy 40 évig, 50 évig szükség esetén ne legyenek hozzáférhetők olyan do­kumentumok, amelyeknél ez indokolt. Nem értem őszintén szólva a bürokratikus elővezetéssel kapcsolatos megjegyzéseket. Azt magam én is érzékelem, hogy nem ideális időpont erről a kérdésről 7 órakor beszélni. De hát így adódott. Amennyiben a Központi Bizottság úgy érzi, hogy kellő ismeret birtokában van, akkor kérem, hogy adja meg a politikai felhatalmazást a munka elvégzésére, és döntse el a Központi Bizottság vagy a Politikai Bizottság, hogy ennek a munkának a párton belüli összehangolását ki végezze. Ez természetesen döntés kérdése. 396

Next

/
Thumbnails
Contents