A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

1956. október 23-[tól] november 4-ig tartó eseményeket tudományosan is szakaszokra szükséges bontani, mivel valóban hazafias népmozgalommal indult a Rákosi—Gerő-klikk által elkövetett súlyos hibák kijavításáért, de később a köztörvényes bűnözők kiengedésével, a gyilkolással, a kommunisták üldözésével, a régi rend képviselőinek részéről a hatalom visszakövetelésével ellenforradalmivá vált. Hozzátenném, hogy az 56-os események már említett átértékelése több szempontból szoros kapcsolatban van, illetve kerülhet Nagy Imréék politikai rehabilitációjával, ami újabb lavina elindítója lehet. Mórocz Lajos [s. k. aláírás] 6. sz. függelék [Molnár Magda írásban beadott hozzászólása] Tisztelt Központi Bizottság! Várakozás, aggodalom és felfokozott érdeklődés előzte meg a Központi Bizottság mai ülését. Mélyülő bizalmatlanság, a válság megannyi jele, az életfeltételek tűréshatárt súroló és nagy tömegeket érintő rosszabbodása — ilyen széles körű, mértékű és alapvető fogyasztási cikkeket érintő áremelésre Magyarországon én nem emlékszem — határozza meg a közhangulatot, nem erősítve az MSZMP pozícióit. Lenin arra a kérdésre, hogy mi erősíti a forradalmi pártot, így felel A „baloldaliság", a kommunizmus gyermekbetegsége című művében: „... a proletár élcsapat politikai vezetésének helyessége, politikai stratégiájának és taktikájának helyessége, feltéve, hogy a legszélesebb tömegek saját tapasztalataik alapján meggyőződtek ennek a vezetésnek a helyességéről". Mai gondjaink szempontjából és a mai vita szempontjából is e megállapítás minden elemét fontosnak tartom. Azért, mert e soron kívüli KB-ülés állásfoglalása annak a fényében méretik majd meg, hogy azzal a párttagok döntő többsége azonosulni tud-e és meggyőzi-e a legszélesebb tömegeket e vezetés helyességéről. Jóllehet az előterjesztés néhány időszerű politikai kérdés megvitatását segíti három témakörben — a pluralizmusról, átmenet a többpártrendszerre, a választási rendszerről — mind az előadói beszéd, mind az eddigi érdemi hozzászólások arról tanúskodnak, hogy most ezeken túlmenően két kulcsfontosságú kérdésben is állást kell foglalni és ez az állásfoglalás nem halasztható. Voltaképpen mindkét kérdés megfogalmazódott már a májusi pártértekezleten — ezek egyike a múlthoz való viszony, másik a párt új programja, de akkor és ott válaszok még nem születhettek, hiszen emlékezzünk csak vissza, hogy a platformok kérdése sem volt teljességében végigvihető. Alapvetően fontosnak tartom a történelmi albizottság eddig végzett munkáját, a tanulmány arról győzött meg, hogy az eredetileg megjelölt időkereteket ki kellett tágítani, hiszen nemcsak az elmúlt 15 év, de napjaink történései sem érthetők igazán meg, ha nincs reális vagy legalább az eddiginél reálisabb értékelésünk mindarról, ami ebben az országban az elmúlt 40 évben történt. Két hozzászóló is tiltakozott az ellen, hogy a tanulmány jelen formájában megjelenjen, de — szerencsére — már eddig is sokan voltak, akik az azonnali és nagy példányszámú közreadása mellett törtek lándzsát. A megjelentetést fontosnak és elkerülhetetlennek tartom, de azt is, hogy a kutatás folytatódjék, mielőbb kerüljön sor a még eddig nem vizsgált hazai és külföldi dokumentumok áttekintésére. A történettudománynak az a dolga, hogy feltárja a tényeket, rendszerezze, elemezze és tudományos következtetésrejusson, a politikának pedig az, hogy politikai következtetésekre jusson. Ehhez nyilván segítséget fognak nyújtani a tanulmány megjelenését követő viták és bizonyos vagyok abban, hogy a politikai következtetések levonásával nem lehet várni a következő kongresszusig. S ebből a szempontból tanulságosak az 1956 értékelése körül az utóbbi hetekben fellobbant viták. Vannak, akik a bejelentés időszerűségét kérdőjelezik meg (korainak tartják, nincs még itt az ideje — állítják) vagy a módszert, a technikát utasítják el. Én alapvetőnek a bejelentés tartalmát tekintem, azt, hogy az eddig kötelezővé tett terminológiát, az ellenforradalom kifejezést egyértelműen és végérvényesen el kell utasítani — ezt a közleményben is meg kell fogalmazni! és vissza kell térni a legkorábbi, az események közepette és közvetlen utána felelős politikusok által alkalmazott szóhasználathoz. Döntő érveket sorakoztatott fel e mellett Ormos Mária, aki korabeli dokumentumok sorával ismertetett meg bennünket. Mivel az alapkérdésben értek egyet Pozsgay elvtárssal, támogatom Grósz elvtárs javaslatát, mely szerint a KB szavazzon továbbra is bizalmat Pozsgay elvtársnak. 201