A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

meg a pártértekezleti állásfoglalást, nem tartom egy kívánatos vitának, öncélúnak tartom, nem segíti a kibontakozást, annál is inkább nem, mert már egyszer beszéltünk róla. Mi a pártértekezleti koncepciónkat részleteiben nem gondoltuk végig, sem a pártértekezlet előtt, sem a pártértekezlet alatt, és hogyha akkor nem, akkor most fedezzük fel egymás után, hogy az egyik megválaszolt kérdés hány új megválaszolatlan kérdést vet fel, amire ki kell szenvednünk a magyarázatot. Az átmenet politikai harc lesz, az átmenet után marad a politikai harc. Ennek lesznek persze terhei, de ezt tudatosan vállaljuk. A technológiára vonatkozólag teljes egység van; úgy érzem, kétoldalú tárgyalásokkal kell kezdeni, aztán többoldalúakkal. Ne jósolgassunk, hogy hogyan fog ez alakulni, kötelességünk lesz folyamatosan visszajelenteni a tapasztalatokról. Ugyanakkor teljesen jogosnak tartom azt a felfogást és követelményt, hogy ne hagyjuk magunkat zsarolni, és arányokat ne tévesszünk. Ne csináljunk nemlétező ellenfeleket, aminek persze az is a másik oldala, hogy a valóban meglévő partnereket megbecsüljük és kezeljük rangjukon, mert ez a kettő így igaz. Az átmenet szempontjából nagy szerepe van a parlamentnek is. Én tehát elfogadom azt az alapállást, hogy politikai eszközökkel, és nem lehet adminisztratív eszközökkel, sem az átmenet, sem a versenyhelyzet időszakát szabályozni. Ez a politikai eszközök elsődlegességét jelenti. Én azonban nem becsülném le azokat a játékszabályokat és mozgáskorlátokat, amelyeket a parlamenti jogalkotási munkában meg kell fogalmazni. Az nem helyettesíti a politikát, de beszabályozza a mozgásszabadságot, és talán olyan szabályokat rögzít, amit mindenkinek be kell tartani, akkor lehet egyértelmű versenyhelyzetet teremteni. Hogy van-e biztosíték erre? A politikai biztosíték az, ha van programunk, mind a két értelemben, rövid- és hosszú távú, ha van egység és akcióegység, van tömegbázis, és van egy korszerű munkastílus. A politikában ezek a biztosítékok, én mást nem tudok. A jogalkotásban, az Alkotmányban szerintem rögzíteni kell a fontos csomópontokat, én ebből a szempontból az elnöki intézményt nagyon jelentősnek tartom. Ugyancsak változatlanul képviselem a kétkamarás rendszer megoldást, tudom, hogy ellenérzés van vele szemben, sokan vitatják ezt, főleg az alkotmányelőkészítők, a második kamarában egy olyan eszközt látok, amit ebben az átmeneti időszakban nem kellene nélkülözni, és ilyen a választási rendszerrel összefüggő kérdéskör is. Abban egység van köztünk, hogy mi a vezetőszerepet nem akarjuk feladni, harcolni akarunk érte. Nagy hangsúllyal vetődött fel a vitában, hogy a figyelmet jobban tereljük a gazdasági kérdésekre, úgy érzem, ebben is teljes egység van köztünk. Néhány mondatot a múlt értékeléséről. Úgy látom, abban zömmel egyetértünk, illetve mindenki egyetértett, hogy nem kerülhetjük el az elmúlt négy évtized értékeinek számbavételét, de világosan meg kell fogalmazni azt is, hogy mitől határoljuk el magunkat, mert ez a kettő együtt csak így lehet a jövő programjának kiindulópontja és alapja, de a hangsúlyt — ha jól értettem, ezt megerősítették — a kibontakozásra, tehát a programra kell helyezni. Ez nem azt kérdőjelezi meg, hogy a múlttal számot kell vetni, hanem azt, hogy a hangsúly a jövőre essék. így tudunk csak programot adni. Itt szeretném megjegyezni, hogy ugyanakkor én valamilyen személyes felelősségrevonásra irányuló kampányt nem támogatok. Ilyen igény már van, már megfogalmazódott, én ezt nem támogatom, mert semmi biztosíték nincs rá, hogy néhány 177