A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

tását vagy mérséklését, és mindeközben alapvető politikai és gazdasági összhangban eleget tenni a fizetési kötelezettségeknek. Ennek a háromnak — s nem is sorolom tovább — az összerendezése igen nagy felelősségeljáró, merem mondani, nemcsak gazdasági, hanem politikai és hosszú távokra szóló politikai feladat. Az anyagi bázis tehát több tekintetben gyenge, az életszínvonal romló, s amikor mi a stabilizációs programmal kapcsolatban kiálltunk, ma már látszik, hogy elkövettünk egy agitációs, ismeretterjesztő, vagy elfogadtatható hibát. Elfogadási hiba alatt azt értem, nem sulykoltuk és mondtuk talán elégszer azt, hogy itt jónéhány kemény év áldozata, feszültségeinek felvállalása, és egy új modell, egy új szocialista magyar modell kialakítása nem egy-két év, hanem szívós évek munkájának eredménye lesz. A stabilizálás alatt mindenki egy rövid idő után eredményeket várt, azt várta, hogy helyzete személy szerint is vagy rétegeknek stabilizálódik, nem romlik, nem változik, és amikor átrendezünk jövedelemben, átrendezünk viszonyokban, akkor ez az átrendezés nem talál megértésre, és itt-ott társadalmi támogatásra sem. Ez igaz sok esetben a pártra, igaz az érdekképviseletekre, és igaz a széles néptömegekre is most már. Ugyanakkor azt sem mondhatnánk, hogy május óta nem történt semmi, május óta nagyon sok minden történt. Elég, ha — a vitában is szépen előjött — a demokratizmus erősödésére, a nyíltságra, a pluralizmusra vagy a véleménynyilvánítás szabadságára utalok. Ezek azonban, ezen a talajon, ezen a gazdasági és társadalmi talajon, amin ma kénytelenek vagyunk még hosszú ideig működni, újabb feszültségeket indukálnak, nemcsak azért, mert a gazdaságban sok a feszültség, hanem visszaütnek azok az elfojtások, amelyek az elmúlt 15—20 évben ezen a területen gyakorlatunkat jellemezték. Nem most kezdődött ebben a pártban, sőt merem mondani, még az előző Politikai Bizottságban sem, mert néha meghívottként fultanúja voltam, annak az igénynek a megfogalmazása, hogy mielőbb szembe kell nézni múltunkkal, hogy kritikus és önkritikus múltelemzés nélkül a párt hitelét fogja veszíteni, és nem fogja megkapni azt a tömegtámogatást, ami nélkül sikeres politika vagy sikeres politikai párt nincs. Ebben mi késlekedtünk, és ez a késlekedés most visszaüt. Mindezt az összerendezést nekünk úgy kell tudni elvégezni, hogy — az eladósodásunk és az elmaradottságunk mai fokát figyelembe véve — egy alapvető szempontot jó, ha mindnyájan a fejünkben tartunk: problémáinkat csak saját erőből nem fogjuk tudni megoldani. Tehát nekünk elemi szükségünk van a nemzetközi bizalomra és támogatásra, mert a külső környezetnek enélkül a támogatása nélkül azt hiszem, hogy az a képlet, amiről az elején szóltam, nemigen lesz megoldható. Min alapul ma még ez a támogatás? Ez a támogatás azon a reformpolitikán, reformtörekvésen alapul, amit a nemzetközi világ igenis nagyra értékel, alapul azon a belpolitikai stabilitáson, amit sikerült fenntartanunk, s ezt meg kell őriznünk, és alapul azon a megbízhatóságunkon és kiszámíthatóságunkon, amit az utóbbi években még ilyen változó körülmények közepette is sikerült megőriznünk és fenntartanunk. Alapul továbbá azon, hogy nem jelentünk kiszámíthatatlanságot, s nem jelentünk kockázatot, hanem ellenkezőleg, biztonságos hidat jelentünk a világpolitikai mozgásokban, vagy a nagyhatalmak közötti kapcsolatépítésben. Ezért alapvető nemzeti érdekünk, hogy ne fosszuk meg saját magunkat a támogatás ezen alapjainak lerombolásával. 164