A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

hoz szóljak, akik ebben a nehéz gazdasági periódusban a hosszú évek óta visszaesett életszínvonal és sok más, nehéz körülmények miatt helytálltak a munka frontján, a maguk módján és a politikában is sokszor sodródva. Nem okoztak olyan változásokat és olyan kilengéseket, mint esetleg más kispolgári rétegek. Tehát szólnék a nagyüzemi munkásokhoz és általában a munkásosztályhoz, a dolgozó parasztsághoz, az ott, sokszor nagyon nehéz természeti viszonyok között dolgozó kétkezi munkásnőkhöz, akik megteremtették azt a háztájiban és sok más területen, amiért mi gondtalanul eszünk és iszunk, és jól lakunk. Es ezt nagyon sok szférában a dolgozó asszonyoknak köszönhetjük. Szólnék természetesen azon értelmiségi csoportokhoz és jelentős csoportokhoz, amelyek akarják a megújulást, a szocialista megújulást, és nem hagyom ki a fiatalokat, hiszen az övék nemcsak a jövő, a jelen is. De egy nagyobb perspektívát csak úgy lehet felvázolni, ha a követelmények vagy a követelések mellé a munkakövetelményeket is hozzátesszük. Azt kérem tehát a felhívásban, hogy a munkát tegyük az első helyre. 1956 után egyik fontos feladatom volt a pártban, hogy a MUK -ra készülve, a munkát megtagadókat munkára ösztönöztük, és azt mondtuk, ha dolgoztunk és konszolidálódtunk gazdaságilag, akkor majd gyógyítjuk a sebeket, de most dolgozni kell, nem lehet sem részleges sztrájkot, sem általános sztrájkot, mert ettől csak jobban belerángatjuk magunkat abba, amit ma senki sem akar. Ezért a követelmény támasztása minden dolgozó ember számára legyen plasztikusan megfogalmazva, és akkor teljesen egyetértek, hogy a felhívásban szerepeljen, amit mi szeretnénk plasztikusabbá tenni, hogy egy radikális, átfogó, társadalmi, szociálpolitikai program kell, és ebből következően sok más program is. Természetesen támogatom mindazt, hogy a munkával alátámasztott béreket, és csakis a végzett munkával alátámasztott bérfejlesztést mutassa be — mert ma is van néhány üzemünk, de erről hallgat a hírközlés —, mintha mindenhol csökkenés lenne vagy visszaesés lenne. Tehát támaszkodjunk ezekre. A polarizált és sajnos nagyon nehéz helyzetben megújuló társadalmi mozgalmak és szervezetek bizonyára kapnak ehhez nagyobb muníciót, de a régi mozgalom, ha rossz és nehezen újul meg, mert réginek tartják, az nem tud megújulni. Vallom, ha egy jobb munkamegosztással készülünk ezekre a feladatokra és erre az ún. akcióprogramra, a nép ezt meg fogja érteni, de ne vegyük akciónak, itt most arra van szükség, hogy a párt egésze, minden tisztségviselője és mindenki, akinek a párt és a nép ügye szent, tegyen ezért többet. Nagyon röviden 1956 értékelése, az 1956-os eseményekről szóló vitánk. Elvtársak, kinek használ, így vetődik fel a kérdés, a párt politikájától eltérő summás megfogalmazás? Miért most, és hogyan történhettek meg ezek? A Politikai Bizottság nem tudott erről, ez kiderült, bennünket mint a hidegzuhany úgy ért egy-két bejelentés és ennek a következménye. Most, a mai központi bizottsági ülésen azt mondom, hogy a demokratikus nemzeti felkelés és ellenforradalom, és ennek kibontott kifejezése mégiscsak végeredményében a néphatalom megdöntését eredményezte egészen addig, amíg nem kellett beavatkozást kérni, a szovjet hadsereg segítségét. Most tehát leegyszerűsíteni, hogy forradalom vagy ellenforradalom, és ahogy Pozsgay elvtárs mondotta, akkor legyen népfelkelés, ezt én most nagyon nagy hibának tartom, személy szerint Pozsgay elvtárs részéről. Nagyon várom a válaszát, hiszen ő elmondta az elsők között a véleményét, hogy miért választotta ezt. Ez tartalmi kérdés, a módszert viszont nagyon el kell ítélni, mindazok részéről, akik egy 162