A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

A sajtó néhány témát, felvetést, álláspontot különösen kiemelt, felnagyított, így például a Nagy Imrével, az Ellenzéki Kerekasztalnak megfogalmazott válasszal és a pártkongresszus összehívásával kapcsolatos álláspontokat. A sajtó aránytalanul sokat foglalkozott a pártszakadás témájával. A párttal kapcsolatos szekcióban valóban folyt erről vita, de megfigyelhető volt, hogy a reformkörökben nem erősödött, inkább csökkent a pártszakadást emlegetők száma. A többség a különböző áramlatok egy­másmellettiségét támogatta, bár nem tagadta, hogy saját áramlatát szeretné a pártértekezletig (vagy kongresszusig) elfogadottá tenni az egész MSZMP-n belül. Hangsúlyozták: szélesíteni kívánják a re­formfolyamat párton belüli tömegbázisát. Megfogalmazták, hogy ki szeremének lépni a reformkörök döntően értelmiségi kereteiből, megnyerni a párttagság — köztük a munkások — nagy részét. Egyöntetűen álltak ki amellett, hogy a párt megújulásához nem elég egy pártértekezlet, kong­resszusravan szükség. Összehívását ez év őszére javasolják. A kongresszus követelését azzal indokol­ták, hogy csak ez a fórum teremthet új legitimitást az MSZMP-nek. Javasolták, hogy a párton belül meg kell engedni a szabad vertikális és horizontális szerveződést; az MSZMP-nek a többpártrendszer keretei között versenyképes, demokratikus tömegpárttá kell vál­nia. Felvetődött és a vitában megerősödött a párt névváltoztatásának gondolata. Javaslatuk: Magyar Szocialista Párt vagy Magyar Demokratikus Szocialista Néppárt. Egyetértettek abban, hogy a de­mokratikusjogállamiságba történő átmenet során megőrizzük a szocialista értékrendet, a szocialiszti­kus célkitűzéseket és elveket. Úgy látják: egy szocialista, szociáldemokrata jellegű társadalmi modell valósítható meg hazánkban. E modell megvalósítása, a társadalmi-politikai-szociális feszültségek oldása, a békés átmenet érde­kében sürgették az Ellenzéki Kerekasztallal történő érdemi tárgyalásokat. Bíráló hangnemben szóltak az MSZMP tárgyalócsoportjának eddigi tevékenységéről. Javasolták, a legközelebbi központi bizott­sági ülés küldjön ki „hiteles politikusokból" álló tárgyalócsoportot, vagy vegye át a tárgyalásokat a kormány, illetve a parlament. Sürgették a felelősségtudattal rendelkező demokratikus ellenzék helyi csoportjaival való tárgyalásokat. A reformkörök kifejezésre juttatták: nem kívánnak az MSZMP tes­tületei helyett tárgyalni, egyezséget kötni, de maguk is szeretnének hozzájárulni a békés átmenet fo­lyamatát elősegítő párbeszédhez. Javasolták a politikai szervezetek határait átmetsző úgynevezett szel­lemi koalíció létrehozását, amely nem helyettesítené a pártok közti tárgyalásokat, de tömörítené a békés átmenet híveit, elszigetelné a bármely oldalon meglévő, erőszak alkalmazására hajlamos, szél­sőséges erőket. A tanácskozás vitája, a szekciók javaslatai alapján a szekcióelnökökből alakult 10 fős szerkesztő csoport platformtervezetet fogalmazott, amelyet nyilvánosságra hoztak, s amelyet a reformkörökben tovább vitatnak, illetve párton belüli vitára is kívánnak bocsátani. Végleges platformjuk — szándékuk szerint — e viták tapasztalatai alapján formálódik majd ki. Tervezik, hogy a következő hónapokban a platformtervezethez további javaslatokat gyűjtenek, majd egy Budapesten rendezendő újabb országos tanácskozáson fogják platformjavaslatukat véglegesíteni. Budapest, 1989. május 26. (A Tájékoztatót a Politikai Bizottság 1989. május 26-i ülésén megtárgyalta) 1082

Next

/
Thumbnails
Contents