A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

látom, hogy nem tudnak az emberek és a párttagok követni bennünket, s végül úgy járunk [majd], mint a próféta, aki egyedül marad a pusztában, és hirdeti az igét és közben nem lesz, aki meghallja. Ha ez a konzervativizmus, akkor vállalom, akkor nincs köztünk véleménykülönbség. Én a visszarendeződést ma kisebb veszélynek látom, mint az előrerohanást. Én nem címkézek, de szeretném megmondani, hogy én ezeket a változásokat döntő döbbségben jószellemiségűnek, jó irányúnak tartom. Hogy arányérzéke nincs valakinek, vagy valakiknek, az egy adottság, az a politikában benne van. Azt nem kell összekeverni. Én például a KISZ-t meghívtam, [még akkor] most már DEMISZ-t. 1\idom, hogy a DEMISZ kongresszusán nagyon jó szívvel ültem végig azokat a szenvedélyes és szélsőséges — olykor-olykor szélsőséges —, de látszott, hogy megújulni, tenni, cselekedni akaró eszmecseréket és vitákat, és másutt is. Ettől egyáltalán nem vagyok ideges, vagy nyugtalan. Én nyugodtan végigültem azt a pártalapszervezeti taggyűlést is az egyik körzetben, ahol minden voltam, csak pártfőtitkárnak alkalmas ember nem, azért, mert elárulom a pártot, széjjelverem, és így tovább, és így tovább, aki egy más élményanyag alapján, másképpen ítéli meg a kibontakozást és a folyamatokat. Aki elmegy erre a szakmára, az vállalja fel egy ilyen átrendeződésben az ezzel együtt járó konfliktusokat is, és próbálja valahogy elrendezni magában. Nagy Imre-ügy. Itt felvetődött, csak azt szeretném mondani — mert nem hiszem, hogy ennél az anyagnál kellene erről vitát folytatni —, hogy tisztázni kellene, hogy a jogi rehabilitáció, ami a maga üteme szerint végbemegy, és szerintem nincs jogunk sürgetni, ezt egy párttestület nem teheti meg ezek között a viszonyok között [sic!]. Bár politikai érdekünk azt kívánná, hogy a temetés előtt ez megtörténjék, de a szakembereknek kell eldönteni, hogy milyen ütemben tudják ezt megcsinálni. Nem azonos a párttagságával összefüggő rehabilitációval. Ha netán olyan következtetésre jutunk, hogy ezt is napirendre kell tűzni, akkor ezt csak egy kongresszus végezheti el. Ezt más nem végezheti el, akkor nekünk ki kell küldeni egy bizottságot, aki ezt felülvizsgálja, átnézi. Ebben a pillanatban a rendelkezésemre álló adatok alapján ezt nem látom indokoltnak, de a jogi rehabilitáció egészen biztos magával fogja hozni ennek a kérdésnek is a megválaszolását. Akkor ebben ki kell alakítani az álláspontunkat. Szeretném ugyanakkor azt még hozzátenni ehhez a Nagy Imre-ügyhöz — főleg azért, mert megjegyeztem, amit Horn elvtárs mondott, és ez így igaz —, egy ponton azonban az én információim mások. A szovjet vezetés nem egészen úgy értékeli Nagy Imrének az utolsó napokban tanúsított magatartását, mint ahogy ez itt elhangzott. És úgy látszik, hogy még több információt kellene begyűjtenünk. Sajnos, elég nehezen csurog ebből a forrásból. Több mint valószínű, hogy a vezetésnek nem érdeke, hogy ezekben a kérdésekben olyan okmányok álljanak rendelkezésünkre, amely nemhogy tisztázná, hanem inkább zavarná most a viszonyt. BERECZ JÁNOS elvtárs: [Egy pici türelmet kérnék.] Kedves Elvtársak! A válasz után én a következő kérdéseket tenném fel szavazásra, egyetértve azzal, hogy mindenben döntsünk, ami szükséges ahhoz, hogy a munka meginduljon, és feltételesen döntsünk olyan dolgokban, amelyekre később kerül sor. Az első: a Központi Bizottság visszavonja megelőző határozatát és úgy dönt, hogy kongresszust hív össze ebben az évben. Aki egyetért a kongresszus összehívásával, kézfelemeléssel szavazzon. (Közbeszólások: mikor?) Mindjárt mondom. Ebben döntenünk kell. Kongresszus: — köszönöm szépen. 1032