A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

teletét és a gazdasági-szociális jólétet egyszerre megjelenítő — ma talán pontatlanul azt mondhatnánk, svéd típusú — szocializmust. De akik kritikusan és aggódva figyeljük, hogy az MSZMP, ha elmerül önsebeinek nyalogatásában és a múlt vitáiban, ha pusztán a hatalom megőrzését tekinti célnak, akkor ezt a hosszabb távú esélyt is eljátszhatja, vegyük észre, hogy ebben a társadalomban és ebben a pártban felnőtt egy olyan generáció, és a mai magyar társadalomnak ez már több mint a fele, amely 56 után született, és amely számára nem 56 megítélése a kiindulópont, nem ez a vízválasztó. Egy olyan generáció, amely nem érte meg azt a korszakos előrelépést, amelyről Kállai elvtárs, Korom elvtárs és mások is szóltak, amely generáció már csak egy belső válsággal küszködő, a halmozódó problémákat megoldani nem, vagy csak részben képes szocializmust ismert meg. Egy generáció, amely nem hajlandó a feudális múlthoz mérni, csak a mai Európához, és benne olyan országokhoz, melyek éppen az elmúlt évtizedekben hagytak el bennünket. Ennek a belátása nem könnyű. De azzal sem könnyű szembenézni, hogy nincs egy sikeresnek mondható szocialista ország sem a világon. Mit tud ma ez a párt mondani az ifjúságnak? Mivel akarja megnyerni? Ez a generáció már csak egy defenzív, sokkal inkább korlátozó, mint vezető párttal találkozott az elmúlt évtizedekben. Egy biztos: a múlt vélt vagy valós dicsőségével nem lehet megnyerni ezt a generációt, csak egy más jövő perspektívájával, csak annak őszinte bevallásával, hogy az eddig csinált szocialista modell tévút volt, tehát szakítani kell vele. Nem a szocializmus tévút, hanem annak egy modellje, és az is kétségtelen, hogy ebben a modellben is születtek nagy energiával, nagy erőbedobással kétségtelen eredmények. De most új programot kell hirdetnünk, s meggyőződésem szerint tavaly májusban ezen az úton indultunk el. Én tudom,hogy a múlt elemzése és őszinte bevallása nélkül nem lehet a jövőt megalkotni, a múlt bevallása pedig érzelmeket érint, eltérő nézeteket hoz felszínre. Én azonban nem félek a vélemények indulatoktól sem mentes sokszínűségétől, sokkal inkább félnék a mesterséges, az elhallgatásra vagy hazugságra épülő rendtől és egységességtől. Amikor megválasztottak bennünket, akkor is pontosan tudtuk, hogy különböző központi bizottsági tagok más-más véleményen vannak számtalan alapkérdésben. Vak, aki ezt csak most veszi észre. Mint ahogy azt is tudtuk, hogy ez a párt az alapoktól a csúcsokig megosztott, s hogy ezt a megosztottságot nem egy szerencsétlen nyilatkozat teremtette meg. De ez a megosztottság még nem kell hogy szét is szakítsa a pártot. Nem elég azonban a párt egységét megőrizni, ha ennek ára a néptől való elszakadás lenne. Mert az nem előrelépést, hanem kudarcot jelentene. Számomra a párt szuverén irányzatok felelős összefogása, amely csak akkor működőképes, ha elfogadjuk és tudatosan vállaljuk a különbözőséget és lemondunk arról, hogy külön-külön önmagunkat tekintsük az igazság egyedüli birtoklójának. A KISZ szemében a pártot nem a vita, az eltérő nézetek léte járatja le, hanem az, ha a szükségszerű viták cselekvőképtelen állapotba sodorják a pártot. Kedves Elvtársak! Mondtam már, 1956 után születtem, így semmi tapasztalatom és semmi érzelmeket kiváltó személyes élményem nincs 56 megítélésének kérdésében. Az albizottság anyagát én meggyőzőnek, színvonalasnak tartom. A „felkelés" minősítést, mint érték nélküli formát, melyen belül forradalmi és erősödő ellenforradalmi tendenciák is voltak, én elfogadom. Termesztésen tudom tiszteim és meghallgatni az ettől eltérő nézeteket is, nem beleesve abba a hibába, hogy az eddigi egyoldalúságot új egyoldalúsággal váltsuk fel. 91