Francisci Döry: Decreta Regni Hungariae : Gesetze und Verordnungen Ungarns 1458–1490 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 19. Budapest, 1989)

A dekrétum fogalma és társadalmi szerepe Mátyás korában

királynak meg kell ígérnie, hogy az országot és annak lakóit in omnibus et singulis bonis et anúquis libertatibus, consuetudinibus et iuribus megtartja. Mindez azonban nem jelentette azt, hogy ne foglaltak volna törvénybe a szokásjoggal ellenkező szabályokat, nem szüntettek volna meg régi szokásokat, ha ennek kimondására a Zsigmond dekrétumaihoz hasonló nyíltsággal nem került is sor. Bár Mátyás fentebb idézett ítéletlevelének azon kitételébe, hogy a királynak az ország hasznos szokásait kell megtartania, beleérthető az is, hogy a kevésbé hasznosakat vagy a károsakat félreteheti, illetve megszüntetheti, annak megítélése, mi tekinthető hasznosnak és mi haszontalannak, természetesen a király és a rendek közötti erőviszonyok függvénye volt. Miként a decretum, úgy a consuetudo és lex fölött is ott áll az uralkodónak a római jogászok elméletével megtámogatott teljhatalma, amellyel élve konkrét esetekben túlteheti magát a szokásjogon, és Mátyás nem is mulasztotta el, hogy éljen ezzel a hatalmával. Számtalan olyan esetet ismerünk, amelyben a király de plenitudine potestatis vagy lege et consuetudine non obstante rendelkezik. Az 1486-i dekrétum római jogi példák ihlette bevezetőjében a király arról vall, hogy trónra kerülése óta az a szándék vezette, hogy az országban lévő inordinationes et perditas abusiones, amelyek különösen in iudiciis voltak, megszüntesse, és statuta decretaque ita stabilia alkothasson, hogy azok pro legibus et iure scripto perpetuo szolgáljanak, s ezek megváltoztatására, megszüntetésére sem az országgyűléseken, sem pedig az új király avatásakor, miként mind ez ideig szokásban volt, ne kerüljön sor. E szándékát mindeddig nem valósíthatta meg, mivel az ország különböző ügyei ebben megakadályozták. Hogy valóban ez volt-e a király szándéka trónra kerülése óta, azt megállapítani nem tudjuk, de az tény, hogy törvényhozói tevékenysége során egészen 1486-ig semmi jelét nem adta, hogy ilyen szándékai valóban lettek volna. 1464-ben, a római jogi fordulatokban ugyancsak bővelkedő koronázási dekrétumban az uralkodó kötelességét az ország hasznos törvényeinek (constitutiones), jogainak (iura), szabadságainak (libertates) megtartásában jelölte meg, és a dekrétum bevezetője szerint a rendek kérelmezték az országgyűlésen hozott dekrétum örök érvényűvé nyilvánítását. Mátyás az adott politikai helyzetben — koronázás, a rendeknek teendő engedmények szükségessége — tulajdonképpen nem is tehetett másként, de a későbbiekben sincs semmi nyoma annak, hogy az 1486-ban kinyilvánított szándékából valamit is megvalósítani kívánt volna. Az 1481-i dekrétum kivételével egyetlen dekrétumában sem merül fel — akár az „örökérvényességi" záradék formájában, akár pedig Zsigmond és a negyvenes évek dekrétumaiból ismert formában: a dekrétum mindaddig hatályos, amíg a jogalkotó meg nem változtatja — a törvény állandóságának követelménye. Ennek okát feltehetően abban kell látnunk, hogy a jogviszonyok szélesebb körű, átfogó szabályozására 1486-ig nem is került sor, és az országgyűlésen hozott dekrétumok java része egy adott helyzetben felme-