Francisci Döry: Decreta Regni Hungariae : Gesetze und Verordnungen Ungarns 1458–1490 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 19. Budapest, 1989)
A dekrétum fogalma és társadalmi szerepe Mátyás korában
különböző engedményeket kérjenek, az adó megajánlását bizonyos feltételekhez kössék, az országgyűlés feloszlott anélkül, hogy dekrétumot hozott volna. „Ezen az országgyűlésen semmi másról nem határoztak, mint az adóról" — írta 1488. október 21-én Várdai Mátyás Várdai Miklósnak Budáról, és ugyanez történhetett 1489-ben is, amikor Mátyás Kassa városát arról értesíti, hogy az Universum regnum et regnicole nostri a III. Frigyes császárral folytatott béketárgyalásokra megajánlották az adót. Az országgyűlések évenkénti megoszlásában szabályszerűséget nem találtunk. Mivel az országgyűlés hatáskörét nem kodifikálták, ezért az uralkodó akaratától, a közte és a rendek közötti erőviszonyoktól függött, hogy mely ügyekben konzultál a rendekkel. A XV. század második felében mégis rendszerint az országgyűlés volt az ország védelmét, békéjét, közrendjét és az ezzel összefüggő katonai, pénzügyi kérdéseket illető határozathozatal, általános érvényű rendelkezés színhelye. Mátyás maga is hangoztatta az elvet — quod omnes tangit, debet ab omnibus approbari —, mégha uralkodásának 32 esztendeje alatt nem is mindig járt el eszerint. A „közjó", a „közügyek" fogalmába mindenekelőtt az universorum regnicolarum libertatém érintő ügyek tartoztak, így elsősorban az ország „szabadságának" megújítása. Mátyás 1464-ben, a koronázása alkalmából tartott országgyűlésen újította, illetve erősítette meg Zsigmond 1435-i Decretum maiusával együtt az 1351-i szabadságlevelet, benne az 1222-i Aranybullával. A szabadságlevél megújítására tulajdonképpen még 1458ban sor került, ha nem is ilyen ünnepélyes formában, amikor a júniusi országgyűlésen Albert 1439. május 29-i dekrétumát érvényesnek mondták ki. De szorgalmazták a rendek a szabadságlevél megújítását 1464 után is. 1466-tól kezdődően ugyanis — a király önkényes politikája elleni védekezésül — többször is dekrétumba foglaltatták, hogy tartsa meg őket régi szabadságaikban (1466, 1470, 1472, 1475, 1478), erősítse meg és tartsa érvényben a szabadságjogaikat tartalmazó koronázási dekrétumot, a megerősített példányt pedig küldje meg a megyéknek (1475:1). A király 1468-ban meg is ígérte, hogy a koronázási dekrétumot megtartja és megtartatja (XVI. te), 1472-ben pedig kinyilvánította, hogy a koronázási dekrétum in suis vigoribus firmissimepermaneat (XV. te). A szabadságjogok megerősítése szempontjából figyelmet érdemel az 1471-i dekrétum is, amelyben a jelenlévők se certis libertatibus etprivilegiis fulciri akarták, mivel in decretis preteritis ita sufficienter expressa non habebantur. A dekrétum tartalma alapján arra kell gondolnunk, hogy ezt is olyan fontosabb jogbiztosító dekrétumnak szánhatták, mint az 1464-it. Csak míg az 1464-i dekrétum elsősorban a „felsőbb" rendek és a király közötti kompromisszum eredménye volt, addig ez utóbbiban főként az „alsóbb" rendek akarata érvényesült, aminek oka a király átmeneti válságos helyzete lehetett. Az ország védelmével kapcsolatos katonai, pénzügyi kérdések a király és a rendek egyezkedésének állandó tárgyát képezték. Bár 1458-ban a nemesség újra törvénybe foglaltatta, hogy az ország védelme elsősorban a