Jakó Zsigmond: A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei, 1289–1556 I. kötet. 1289–1484 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 17. Budapest, 1990)

A KOLOZSMONOSTORI APÁTSÁG ÉS HITELESHELYI JEGYZŐKÖNYVEI A SZEKULARIZÁCIÓIG

A KONVENT TÁRSADALOM RAJZA A konventi társadalom rétegei Közhelyszámba menő megállapítás, hogy a kolostorok a középkori művelődés fontos gócpontjai voltak. Az sem szorul bizonyításra, hogy a feudalizmus viszonyai között az egyházi intézmények a világiakkal nagyjából egyenrangú, azokkal egybefonódott elemei voltak a hatalmi gépezetnek. Ismeretük tehát nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a történetírás a feudális államról és társadalomról valóságos képet rajzolhasson. E felismeréseket azonban történetírásunkban nem követték korszerű részletkutatások, melyek egyházi intézmények konkrét viszonyainak feltárásával alátámaszthatták vagy cáfolhatták volna az általánosságokban tett megállapításokat. Az alábbiakban erre teszünk kísérletet, de nem az egyháztörténet hagyományos, hanem a társadalom- és művelődéstörténet új módszereivel. Az apátság falai között élők konventjét társadalmi közösségnek, egységnek tekintjük; ennek összetételét és azt vizsgáljuk, hogy az adott feudális társadalomban mekkora anyagi és szellemi erőt képviselt ez a monostor, illetve azt, hogy léte, működése miként hatott vissza erdélyi környezetére. A kolozsmonostori apátság a feudális Erdély egyik legjelentősebb egyházi intézménye volt. Múltján keresztül tehát, mint egy résen át, mélyen bepillanthatunk a középkori egyházi társadalom viszonyaiba. Történetét lámpásnak tekinthetjük, melynek fénykoszorújában, mint nyári estén a lepkék és a bogarak, ott nyüzsögnek egy letűnt világ tényezői, figurái, megoldásai, és tanulmányozhatókká válnak a történeti vizsgálódás számára. E megvilágított közegben olyan mozgatóerőkre, társadalmi összefüggésekre villan fény, amelyek jóval messzebb mutatnak egyetlen monostor vagy akár a feudális papság kérdéseinél: magába a középkori erdélyi társadalom szerkezetébe és mozgásába tekinthetünk bele segítségükkel. Úgy véljük, hogy az intézmények és a mögöttük álló társadalmi tényezők együttes vizsgálata még sok hasznot hajthat középkorkutatásunknak. A bencés rend a feudális egyház jellegzetes képződménye lévén, természetesnek vehető, hogy apátságai nem egyenrangú személyek közösségei. A monostor élén álló apátot egyre szélesedő és mélyülő szakadék választotta el a konventben élő egyszerű szerzetesektől még akkor is, ha történetesen közülök emelkedett volna ki. A rendi alkotmányok értelmében ugyanis az apát nem első az egyenlők kö-