Jakó Zsigmond: A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei, 1289–1556 I. kötet. 1289–1484 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 17. Budapest, 1990)

A KOLOZSMONOSTORI APÁTSÁG ÉS HITELESHELYI JEGYZŐKÖNYVEI A SZEKULARIZÁCIÓIG

tojással törje bé a fejem. 1755.

78 — A kontz megmarat, a velejit a varjú kiszítta.

19 A munkát végző személyek szellemi színvonalára és egész mentalitására jellemzőek azok a sorok, amelyeket egyikük írt egy eltévedt lap feldolgozása közben annak margójára: Mikor az ökröt megfogják, avagy az ökör szarvát akarják megfogni, a fejének mennek, nem pedig a farkának. Azért én is nem elenkizáltam eztet, hogy valahogy az ökör szarva hejett, hátul kereskedvén, egyebet ne fogjak. Majd később ezt tette hozzá: Kivontam, mert azután vöttem észre, e pedig continuataja a 174-dik foliumnak.

80 A feldolgozásra kerülő anyag rendkívüliségéből azonban még ők is megérezték valamit, mert nevük és közreműködésük emlékét bejegyzésekkel igyekeztek megörökíteni. Talán legjellemzőbb erre Szélyes Mihály requisitor eljárása, aki egyenesen a kötetek elnevezésével kívánt emléket állítani magának és munkájának. Az általa feldolgozott vagy feldolgoztatott jegyzőkönyveknek ugyanis a Magnó cum laboré extraxit Michael Szélyes (Nagy fáradsággal kivonatolta Szélyes Mihály) mondat egy-egy szavát adta címül, hogy azok egybeolvasva hirdessék emez emlékek megóvásában szerzett érdemeit. A munka, melynek végzői közül a kolozsvári Szélyes Mihály és Kovásznai Bogdán Dénes nevét ismerjük, ennek a fenti felfogásnak megfelelően kelletlenül folyt.

81 Lélektelenül és mindenféle érzelmi kötődés nélkül, kétes pontossággal végezték el azt is, amit a gubernium gyakori erélyes sürgetéseivel egyáltalában kivasalt belőlük.

82 Mentségükre felhozható, hogy nem is készítették fel őket a régi levéltári anyag átírása rendjén adódó kemény feladatokra. A jegyzőkönyvek XVIII. századi rendezőinek annyi paleográfiai jártassága sem volt, mint egy évszázaddal korábbi elődeiknek. Jellemző, hogy amíg Pálfiék megfejtették a L**ii szám rejtélyét, és adták a helyes 1451 olvasatot, Szélyes Mihály ezekkel a fölényes szavakkal oktatta ki olvasóit, és még meg is örökítette saját tudatlanságát: Errasti fráter, quia non ita, sed 1471. Correxit Michael Szélyes requisitor, die 15 Augusti 1755. (Tévedtél, atyámfia, mivel nem így van, hanem 1471. Javította Szélyes Mihály levélkereső 1755. augusztus 15. napján.) Csak később, belátva tévedését, fűzte hozzá szégyenkezve: At certe 1451, si profundius rumines. Vide folio praecedenti 3-tio. (De mégis bizonyosan 1451, ha alaposabban megrágod a dolgot. Lásd a hárommal ez előtti lapon.)

83 Az ilyesfajta nehézségek késztethették a feladatokkal megbirkózni képtelen, többnyire csak ideiglenes alkalmazásban dolgozó bérmunkásokat, hogy igyekezzenek szabadulni a sok fejtörést okozó, erősen megrongálódott töredékektől, melyeknek szerintük — láttuk — sem füle, sem farka nincsen. Bár a konventi levéltárból nem ismerünk közvetlen adatot, itt is megeshetett, amit 1785-ben a káptalani levéltár átíró napidíjasainál észleltek. Ott ugyanis a régiségük miatt 78 KmJkv 2131. sz. 79 KmJkv 4061. sz. 80 DL 36400, p. 314—319. 81 Mindkettőjük egyéniségére 1. RETTEGI GYÖRGY: Emlékezetre méltó dolgok (JAKÓ ZSIGMOND kiad.). Bukarest 1970. 166, 205, 214—215, 242, 262, 291, 324—325. 82 KmJkv 986., 2653., 5073. sz. 83 KmJkv 986. sz. — Vö. DL 36398, p. 17.