Jakó Zsigmond: A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei, 1289–1556 I. kötet. 1289–1484 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 17. Budapest, 1990)
A KOLOZSMONOSTORI APÁTSÁG ÉS HITELESHELYI JEGYZŐKÖNYVEI A SZEKULARIZÁCIÓIG
Az 1460-as években szokásba jött, hogy a bevalláskor felvett jegyzeteket ne füzetbe, hanem többnyire külön lapokra írják. Mégpedig, az íróanyaggal való takarékoskodásból, megsemmisítésre szánt papírszeletkékre vagy elrontott iratok hátára. A konvent levéltára mindmáig nagy számban őrzött meg ilyen szerény külsejű feljegyzéseket. 27 Bár e szignatúrákat a fogalmazvány megszerkesztése után általában eldobták, sokat közülök, különböző meggondolásokból, a jegyzőkönyv lapjainak varrásába befűzve a fogalmazvány mellett megőriztek századokon át. Ezzel az újabb gyakorlattal függhet össze, hogy a XV. század második felében megritkultak a regisztrumokban az ügyintézéssel kapcsolatosan előbb idézett típusú jegyzetek. Amikor a nótárius egyenesen a regisztrumban fogalmazta meg az oklevelet, a formulákat elhagyta, az oklevéladót meg sem nevezte, hanem quod szócskával kezdve, mindjárt rátért az ügy érdemi részére. A fogalmazványokat könnyű felismerni arról, hogy tele vannak többnyire sorközi módosításokkal, javítgatásokkal, áthúzásokkal. Ezek az utólagos változtatások különösen zsúfolttá és nehezen kibetűzhetőkké teszik írásukat. Ennek ellenére azok a jegyzőkönyvek, amelyekben már a fogalmazványok alkotják a bejegyzések többségét, adatokban és részletekben jóval gazdagabbak a szignatúráknál, tehát forrásértékük is nagyobb amazokénál. Éppen ezért az ilyen regisztrumok a főként szignatúrákat tartalmazó köteteknél fejlettebb változatát képviselik a hiteleshelyi jegyzőkönyveknek. Az elkészített fogalmazványt a jegyző felolvasta a konvent vagy a felek színe előtt, amint ezt a gyakori lecta (felolvasva) jelzések mutatják. Olykor ennek során módosítottak a szövegezésen, és ezáltal tovább rontották az írás összképét. Ezekkel a változtatásokkal magyarázhatók azok a kisebb-nagyobb eltérések, amelyek a fogalmazvány és a tisztázat között néha kimutathatók. Közülük talán leglényegesebb a fogalmazvány keltének megváltoztatása a tisztázatban; a módosítást az ennek elkészítéséig eltelt idő elnyúlása indokolhatta. 28 A tisztázat kiállítását és kézbesítését a fogalmazvány mellé írt extradata szóval jelölték. A fogalmazás nagyobb tapasztalatot kívánó munkáját, akárcsak a bevallásokról szóló szignatúrák készítését, általában a hiteleshelyi jegyző végezte, amint ez a kézírások vizsgálatából kiderül. Az ő képzettségétől, rendszerességétől, igényességétől tehát nagymértékben függött, hogy mind a szignatúrákat, mind pedig a fogalmazványokat mekkora részletességgel szerkesztették. Következetességet és bürokratikus egyöntetűséget várni a középkori hiteleshelyek írástudóitól nyilvánvalóan nem lehet. Szinte azt mondhatnók, hogy a nótáriusok képzettségének foka, egyénisége, lelkiismeretessége éppen abból ismerhető meg legjobban, hogy miként vezették regisztrumaikat. A fogalmazványok körül észlelhető sajátságok tehát inkább az írójukra vehetők jellemzőknek, semmint korukra. A rendszeretőbb jegyzők fogalmazványaik élén címszerűen írt néhány szóval utaltak a szövegek tartalmára. A hanyagabbak azonban ezt elmulasztották megtenni, és 27 Az általunk ismertek levéltári jelzeteit 1. alább a 143. lapon. 28 KmJkv 2118., 2125., 3592., 4864. sz.
