Jakó Zsigmond: A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei, 1289–1556 I. kötet. 1289–1484 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 17. Budapest, 1990)
A KOLOZSMONOSTORI APÁTSÁG ÉS HITELESHELYI JEGYZŐKÖNYVEI A SZEKULARIZÁCIÓIG
megtizedelte ugyan, de teljesen nem pusztította el, mert belőle a XVI. század közepén a mainál jelentősebb töredékek még megvoltak a konvent levéltárában. Az 1437-től kezdődően máig fennmaradt konventi jegyzőkönyvek tehát nem egy akkor kezdődő, új, hanem évtizedekkel korábbi, teljesen kialakult gyakorlat termékei, habár a köztudat már a XVI. században úgy tartotta, hogy a regisztrumvezetés Kolozsmonostoron az 1430-as évek óta volt szokásos. 1536ban ugyanis a konvent tagjai a birtokügyekkel kapcsolatos bevallási gyakorlatuk indokolása céljából azzal érveltek Majlád István vajda előtt, hogy álláspontjukat a majdnem száz év óta vezetett protocollumaik bejegyzéseivel bizonyíthatják. 15 A regisztrumok típusai Kolozsmonostoron a regisztrumvezetés nem eredményezett olyan változatos és bonyolult megoldásokat, miként azt Kumorovitz a leleszi konvent kapcsán leírta. 16 Bár a fejlődés során Kolozsmonostoron szintén tökéletesedtek a módszerek, tévedés lenne azt hinni, hogy a fejlettebb meghonosodása egyszer s mindenkorra véget vetett a kezdetlegesebbnek. A valóságban a fejlődés csúcsát jelentő megoldások mellett ugyanazon jegyzőkönyv lapjain a legprimitívebbek is jelen lehetnek. Kolozsmonostoron nem lehet arról beszélni, hogy az egyik korban ilyen, a másikban pedig amolyan módszer szerint vezették a regisztrumokat. Az ugyan megfigyelhető, hogy a korábbi időkre a kivonatos, a későbbiekre pedig inkább a teljes szövegű bejegyzések a jellemzőbbek, de bizonyos módszer kizárólagos alkalmazásáról egyetlen korszakban sem beszélhetünk. Ezért helyesebbnek látszik, ha a fejlődést nem időrendben, hanem módszerenként haladva mutatjuk be. Kolozsmonostoron a regisztrumvezetés legegyszerűbb módját a felek bevallásával egyidejűleg készített szűkszavú, emlékeztető feljegyzések, az ún. signaturák alkotják. Ezekből hiányoznak a megszokott oklevélformulák, a tárgyra és a szereplő személyekre csupán utalnak. Látszik, hogy a bevallást tevő ügyfél vagy képviselője jelenlétében sebtében papírra vetett emlékeztető jegyzetek a regisztrumok ilyen szövegei. Bár történeti forrásként ezek is jól felhasználhatók, mégis belőlük több minden hiányozhat abból, amit az oklevél végleges szövege rögzített. A sietős munka következtében gyakoribbak bennük a fogalmazási hibák, nyelvi pongyolaságok és elírások, elsősorban a hely- és személyneveket illetően. Gyakran hiányzik a regisztrumból a bevallás felvételének időpontja. Ennek kikövetkeztetését a jegyzőnek az a szokása tette lehetővé, hogy az egy napon felvett jegyzeteknél eodem die kifejezéssel utaltak az időpontra. Általában sok nehézséget okoz a korai bejegyzések időpontjának meghatározása. Mindezekből az is kiderül, hogy a hevenyészett feljegyzések az oklevél kiállítási folyamatában az első fokot és munkaszakaszt jelentik. Ezt a nótárius által 15 KmJkv 4563. sz. 10 KUMOROVITZ: i. m. 18—25.
