Jakó Zsigmond: A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei, 1289–1556 I. kötet. 1289–1484 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 17. Budapest, 1990)
A KOLOZSMONOSTORI APÁTSÁG ÉS HITELESHELYI JEGYZŐKÖNYVEI A SZEKULARIZÁCIÓIG
A kolozsmonostori apátság társadalmának vizsgálata több általános jelentőségű tanulságot is kínál, amelyeket a kutatásnak a jövőben szem előtt kell tartania. Ezek közül talán a legfontosabb, hogy a feudalizmus időszakában egymástól élesen elválasztva a világi és az egyházi társadalom nem ismerhető meg a maga valóságában. Annak idején ugyanis ezek egymással szoros kölcsönhatásban fejlődtek; az egyik oldalon feltűnő új jelenségek tehát nem értelmezhetők helyesen a másik oldalon végbement változások pontos ismerete nélkül. Mindez különösképpen érvényes az értelmiségtörténeti kutatásokban. Az egyházi külszín alatt ugyanis már ott sarjadoztak a világi fejlődés csírái: olykor az egyházi intézmények keretei között, a megtévesztő látszatok ellenére, már a laikus elem volt a meghatározó tényező. A bencések monostorai azért lehettek a laikus értelmiségnek minden más szerzetesrend házainál fontosabb melegágyai, mert a kommendátor rendszer révén az apáti méltóság és a vele járó jelentős vagyon sorsa teljesen elkülönült a szerzetesi közösségtől, és a XIV. századtól fogva nagyon is világi célok szerint alakult. Ezért lehettek a bencések anyagi javai ettől az időtől kezdve a világi értelmiségnek is az eltartói. Ezeket az apátságokat ugyanis általában az államhatalomnak tett világi, többnyire politikai szolgálatok jutalmazására fordították. Funkciójuk lényege tehát, az egyházias díszletek ellenére, a középkor végére laicizálódott. Ugyanebben az irányban hatott a hiteleshelyi tevékenység, amely eleve is a világi társadalom érdekeit szolgálta. 147 A hiteleshelyi kancelláriák, azáltal hogy a társadalom nyomásának engedve megélhetést nyújtottak világi írástudóknak, kedvező feltételeket teremtettek a laikus életpályákhoz. Ezekkel az új lehetőségekkel leginkább a középrétegek törekvő és tehetséges elemei igyekeztek élni. Feltűnő a köz- és kisnemesi származásúak magas arányszáma a nótáriusok sorában. De mellettük erőteljesen képviseltek a városi és mezővárosi elemek is. A hiteleshelyi szolgálat ugyanis szellemi munkakört, vagyonszerzést, jól kamatoztatható összeköttetéseket, és végső soron társadalmi emelkedést kínált az írástudóknak. Amint a bemutatott példákból kiderült, ez általában sikerült is nekik, noha valóban nagyot előreugrani ebben a munkakörben csak kivételes szerencsével lehetett. Ezért is maradt a hiteleshely mindvégig a közepes értelmiségi karrierek színtere. Az a hajszálérrendszer, mely a társadalmi mobilitást biztosította, nem ért ugyan véget a középrétegekben, hanem lenyúlt a paraszti tömegekig, de általa a parasztságból csak nagyon kevesen emelkedhettek feljebb. A jobbágyok ugyanis elsősorban anyagilag gyarapodni és függetlenülni igyekeztek. A tanulás útján való érvényesülés még általában kívül esett érdeklődési körükön. Erre majd csak az újkor századaiban kerül sor. Az összeállított névsorok beszédes bizonyítékai annak, hogy a középkor végén a bencés szerzetesek egyszínű tömegével legalábbis egyenrangú, sőt hangadó tényezők voltak az apátság köré tömörült világiak. Ezek műveltsége ugyan nem különbözött lényegesen a klerikusokétól, életvitelük, világias törekvéseik mégis befolyásolhatták mindazt, ami szellemi tartalomként az apátság falai közül 147 SZENTPÉTERY IMRE: Magyar oklevéltan. Budapest 1930. 121—124.
