Jakó Zsigmond: A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei, 1289–1556 I. kötet. 1289–1484 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 17. Budapest, 1990)
A KOLOZSMONOSTORI APÁTSÁG ÉS HITELESHELYI JEGYZŐKÖNYVEI A SZEKULARIZÁCIÓIG
családja tagjainak gyors emelkedése. Tomori Pál Kolozsmonostor tényleges uraként került kapcsolatba előbb a hatalom tartományi, majd később országos képviselőivel. Minden oka megvolt tehát Tomori Pálnak, hogy amikor kolostorba vonult, ne adja ki családja kezéből az apátság javait, hanem a maga helyére Tomori Istvánt szerezze be jószágkormányzónak. Kolozsmonostor jelentette azt az ugródeszkát, amelynek segítségével Tomori István rövidesen elérhette az alvajdaságot, Mohács után pedig Szapolyai János oldalán a királyi tanácsosságot is. 58 A harmadik Tomorit, Miklóst a Pál örökségéből reá szállott fogarasi várnagyság indította ugyan el az emelkedés útján, de amikor módja nyílott rá, akárcsak rokonai, ő is kinyújtotta kezét a már-már családi birtoknak tekintett kolozsmonostori javadalom után. A Tomoriak időközben megváltozott társadalmi helyzetét mutatja, hogy Tomori Miklós többé nem jószágigazgatóként, hanem gubernátori minőségben, azaz teljes jogú birtokosként rendelkezhetett az apátság jószágaival. Családja ekkor már vitathatatlanul Erdély politikai vezetőinek élvonalához számított, és ő maga nagyúri mecénáskodással is kifejezésre juttatta előkelő helyzetét. A Tomoriak, kolozsmonostori pozíciójuk révén, három évtized alatt Erdély főrangú családjai közé emelkedtek. Nekik teljességgel sikerült az, amivel Pongrácz Mátyás még hiába kísérletezett: az eddig papi-értelmiségi érvényesülést előmozdító egyházi javadalmat a világi-politikai karrier eredményes szolgálatába állították. 59 Végezetül, az eddig elmondottak alapján, megállapíthatjuk, hogy az apátság vezetői határozottan elkülönülő, sajátos célokat követő egységet alkottak a monostor társadalmán belül, melynek viszonyaiból nem lehet a konvent egészére érvényes következtetéseket levonni. Szükséges tehát a szerzetesi közösség külön vizsgálata, a fentebb közölt második névsor alapján. A szerzetesi közösség Ebben a vonatkozásban mindenekelőtt az tisztázandó, hogy mekkora volt a konvent létszáma. A bencés rend alapítójától, Szt. Benedektől szervezett első monostorok mindenikében, az apáton kívül, 12—12 szerzetes élt. Ez a szám az apátságok benépesítésére vonatkozóan később is előírásos maradt. Akárcsak az a gyakorlat, hogy egy szerzetes eltartására két ekealja földet számítsanak. 60 Ettől a kívánalomtól azonban a tényleges helyzet, az egyes monostorok és korok viszonyaitól függően, nagyon is eltérhetett. Általában ennél jóval alacsonyabb volt a szerzetesek létszáma, noha például Pannonhalmán 1398-ban 40 tagja volt a konventnek. 61 Már a bencések 1336. évi reformstatútuma beérte volna azzal, ha 58 Vö. 71—76. 1. 59 Vö. 80—82.1. 60 PannRendt II. 193; VII. 44. 01 PannRendt II. 241.
