Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén II. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 16. Budapest, 1990)
Zaránd megye 1552
ZARÁND MEGYE 1552 A zarándi királyi rovásadószedők 1552-ben átmeneti erdélyi és partiumi Habsburg-uralom idején végezhették munkájukat, az Arad környékén 1550-ben dúló hadjárat (meg a következő két évnek a környékén folyt hadműveletei) után, de még a megye teljes meghódoltatása előtt. Az 1561. évi összeírás idejére — ezt az 1552. évinek a kiegészítéséül használtuk 1 — a lakosság nem kis mértékben regenerálódott a pusztítások után, és a zarándi adó behajtásának ügye a hódolt terület egyre nagyobb kiterjedése ellenére sem volt teljesen reménytelen. Az egykori Zaránd megye nagyobb részét már a 18. század közepén Arad megyéhez csatolták. Zaránd a közép- és kora újkorban főként nyugat felé terjedt túl — bár ingadozó határokkal — a későbbi Arad megye területén; ennek megfelelően az 1552-ben működő összeírok is számba vették Gyula környékét (dél felé Kétegyházáig, nyugaton Eperjesig, keleten Kesziig, az itteni települések utóbb egészében Békéshez tartoztak), délnyugat felé pedig az adószedők regisztrálhatták Bánhegyest, Dombiratost, Kevermest, ezek később Csanád megyei községek lettek. Végül az északi határ néhány olyan községét is Zarándhoz számították még a 16. század közepén (Tamáshidától Tolmácsig és Ököritóig), amelyek a későbbiekben Bihar megyében rögződtek meg. A dicatorok a keleti irányban elkeskenyedő, igen hosszan — egészen az 1876-ban Hunyad megyéhez csatolt maradék Zaránd keleti határáig — elnyúlt megyeterület településeinek túlnyomó részét számba vették; csupán a legkeletibb szöglet részben későbbi megülésű — hegyi településeit (Brádtól északra és délre) keressük hiába a jegyzékben. Jó néhány uradalom tartozékait azonban (hozzávetőleg 130 helységet) részletezés nélkül, csupán a dominiumközpontok neve alatt vettek föl (Dezni, Halmágy, Jenő, Pankota, Köszönd), akárcsak Körösbánya és Kápolna vidékét. Az 1552. évi összeírásból egyetlen zarándi nagybirtok körvonalai bontakoznak ki: a király tulajdonában álló gyulai uradalomé, 207 portával, 32 helységben, Gyula körül és szigetszerűen a zarándi síkság más településein, Meszt és Simánd városokkal. Lossonczy István temesvári főispán és főkapitány — Zarándon kívül is jelentős javakkal rendelkező mágnás — özvegyéről csak az 1561. évi összeírásból tudjuk meg, hogy akkor (a 9 év előtti összeírás helységeiben) 334 portának volt ura. Domíniumai a hegyek lábánál meg a hegyvidéken feküdtek (Dezni, Jenő és Pankota tartozékai, helységeik pontos számát nem ismerjük). Más nagyobb birtoktestek portaszáma egyik összeírásból sem deríthető ki (a világosi uradalom Galsa és Seri mezővárosokkal, Körösbánya és Kápolna vidéke, a 6 Kalodva — valamennyi Báthori András tárnokmesteré, majd országbíróé, az ország leggazdagabb mágnásáé —, továbbá Halmágy tartozékai, Moga Mihály és Miklós kezén, meg Köszönd vidéke, az Ábránffyaké). 1 Magyar Országos Levéltár (E 158.) Conscriptiones portarum LXIV.
