Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén II. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 16. Budapest, 1990)

Pozsony megye 1549?

nagyszombati klarisszák kivételével), valamint Lossonczynak csak nagyon kevés jutott ezekből a sűrűn lakott településekből. A rovásadójegyzék portákra és úrbéresekre vonatkozó számadatai összevethetők 1553,1557. és 1559. évi urbáriumok, továbbá 1552—1554. évi gabona- és bordézsmajegyzékek adataival.

9 70 községre kiterjedő számítások eredménye szerint a rovásadóban regisztrált porták és különféle úrbéresek összesített számánál mintegy 1/3-dal nagyobb az urbáriumok és dézsmajegyzékek termelőinek, jobbágy- és zsellércsaládfőinek együttes száma (1956,5:2614,5). Az urbáriumok 38 helységének zsellérei mindössze 10%-os számfölényben vannak a rovásadó zselléreihez viszonyítva (186:168). Föltételezve, hogy ez a 10%-os többlet a rovásadó „új" és „egyéb" rovatain feltüntetett személyek közül kerülhetett ki, az említett rovatokra fölvett többi családfő pedig valószínűleg tizedfizető volt, az utóbbiak számát (221) az urbáriumok jobbágyösszegéből levonva, a maradék (969,5) jobbágyban kell a 637 portán összeírt népességet keresnünk: portánként 1,5 (több helyütt csak fél- vagy negyedtelkes) jobbágyban. Nem sokkal eltérő eredményre jutunk 32 másik helység dézsmafizetői (1240), valamint a rovásadójegyzéken feltüntetett egységek összehasonlító vizsgálatából is. Ezekben a helységekben az „új" és „egyéb" rovaton felsoroltakban tizedfizetőket kell föltételeznünk; a számuk (180) levonása után maradó terményadózók felelhetnek meg a porták népének; 1091 adózó 583,5 portának; egy portára tehát itt 1,9 termelő jut. A rovásadó számadatainak az urbáriumokéhoz, illetve a dézsmajegyzékekhez való viszonya egyébként alig tér el egymástól. A rovásadó-kivetés alkalmával összeírt jobbágytartóknak kisebbik része (91 közül 42) volt bizonyíthatóan legalább az előző század óta honos megyebeli birtokos család tagja vagy intézmény.

10 A 16. század közepét megelőző évtizedek birtokos cserélődésének mértéke azonban itt is kb. 2/3 részét érintette az úrbéres portatulajdonnak. A legnagyobb méretű változás a Szentgyörgyi-Bazini család kihaltával következett be: 3 uradalmuk Serédy kezére került (a szentgyörgyi domíniumon Serédynek Méreyvel kellett osztoznia, a borostyánkőit és a detrekőit egyedül élvezhette), Báthori a hűtlenné vált Pekry Lajos domíniumának (egykor ugyancsak Szentgyörgyi-Bazini, majd Báthori István birtoknak) lett ura. (Sempte tartozékai más úton, Thurzó-örökségként kerültek hozzá és anyósához, Székely Magdolnához.) Korábbi Bánffy- (még előbb Országh-), valamint Korláthkői-jószágból részesült (részben örökségként) Nyáry Ferenc; ezeken kívül pannonhalmi apátsági birtokból is jutott neki. A Fuggerek a rokon Thurzó Elektől vásárolták a vöröskői uradalmat, korábban ugyancsak Szentgyörgyi-Bazini-jószágot. Lossonczy guti Országh-uradalmak (Csejte, Jókő) itteni helységeit kapta. A 100 portán aluli birtoktestek cserélődése során két külső nagybirtokos jutott a megyében földekhez: Bakythra testvérétől szállt rá a hédervári domínium fele része (korábban Héderváry Ferencé), a Czobor leánnyal kötött házasság útján pedig az éleskői uradalomnak ugyancsak a fele. Lévai (Cseh) János anyai örökségként kapta Nagygutort. A többi középbirtokos (talán Limpacher kivételével) helybeli családok férfiági leszármazottja volt, a jövevény kisbirtokosok pedig leginkább a Dunántúlról vagy a szomszéd megyékből kerültek ide. 0 Magyar Országos Levéltár Urb. et Conscr. (E 156.) 45/25, 52/25, 61/37, 61/38, 97/20, 99/57; Uo. Reg. dec. (E 159.) comit. Poson, 1552/4, 5, 8; 1553, 1554. 10 A 15. századi adatbázis itt — történeti földrajzi feldolgozás hiányában — fogyatékos.