Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén I. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 16. Budapest, 1990)
Bevezetés
birtokára, Trencsén helységeiben az összeírok 70-nél több esetet soroltak fel, amikor a jobbágycsaládfők vagy „letették a jobbágyságot" (egyikük „szegénység miatt"), vagy „lopva távoztak", elfutottak, nem egy a nélkülözés, az ínség, a gabona hiánya, máskor a földesúr „nyomorgatása" következtében. Három Debrecen környéki falu 24 szökevényéről föltehető, hogy mind a város felé vette útját. A jobbágy telek-pusztulás okozóinak hosszas leltározása végül is visszavezet bennünket a megyénkénti megoszlás statisztikájához, és világossá teszi, hogy a „deserták" egyes tájakon való mértéktelen elszaporodása a háborús pusztítások mellett elsősorban a migrációs hullámok következménye volt; az elköltözést pedig — a seregjárástól, hódoltatástól való félelmen túl — a legtöbbször egyes hegyvidéki, csupán szűkös élelmezést biztosító tájak túlnépesedése okozta. így magyarázható a hódoltságtól távol eső Trencsén, Liptó és részben Torna megyék magas pusztaaránya. A nagyobb felében hódolt Esztergom megye elhagyott telkeinek kiugró arányszáma a szokásostól eltérő összeírói módszer tekintetbe vétele nélkül irreális lenne. A közeli Győr megyében pl. csak igen kevés pusztatelket regisztráltak. Figyelemreméltó ugyanakkor az északi Partiumnak és a közeli alföldi megyéknek (Közép-Szolnok, Kraszna, Bihar, Szabolcs, Szatmár), továbbá a nyugat-dunántúliaknak (Sopron, Mosón) és egyes magashegységieknek (Zólyom, Turóc, Árva, Szepes) a viszonylagos védettség következtében igen csekély arányú telekpusztulása. Hogyan oszlott meg a pusztatelkek állománya a kisebb és nagyobb birtokosok közt? Zemplén, Bereg, Szatmár vagy Vas megyében, amelyeket síkság és erdőshegység határa szelt ketté, a túlnyomórészt hegyvidéki részeken koncentrálódó nagybirtok élvezte az erdős hegyek védettségének előnyeit, akárcsak Nógrádban Országh Kristóf jószága: ezekben a megyékben a nagybirtok a maga portaarányán alul viselte csak a puszták tehertételét. Pozsony megye területén a Fugger-uradalomnak volt ilyen kedvező helyzete. De a nagybirtokosok egy része — nagyobb erőtartalékaira támaszkodva — más tájakon is biztosítani tudta, hogy kevesebb jobbágyportája álljon lakatlanul, mint amennyi a szerényebb nemesség földjén állt; vagy uradalmaik kohéziós ereje múlta felül a kisebb birtokét, vagy — pusztulás esetén — újjáépítési lehetőségeik bizonyultak jobbaknak. Ez volt a helyzet Abaúj, Bihar vagy Nyitra területén. Szabolcsban a váradi püspöknek, Trencsénben az esztergomi érseknek a földjén egyáltalán nem találtak desertákat, és másutt is ugyanez volt a helyzet néhány világi nagyúr jószágain. A pusztatelkek birtokkategóriák szerinti megoszlása azonban nem ennyire egyértelmű, hiszen azok számos nagybirtokon lényegesen meghaladták az uradalom portaarányát, s így lendítették a mérleg nyelvét a másik irányba. Pozsony megyében Serédy országhatár menti uradalmából szöktek el sokan külföldre, Teuffel Erasmus Sopron megyében tűrte el, hogy nagyszámú jobbágyteike lakatlan maradjon, s a példák száma még tetszés szerint szaporítható volna. Ha a korszak pusztásodásának méreteit a Mohács előtti időkéhez mérjük, akkor kitűnik, hogy csupán a települések megsemmisülésének országos aránya haladta messze túl a korábbi 2%ot, bár nem egy tájon már a 15. századig is 10—20%-os volt a hosszú időtávolságra számított veszteség. A 16. század közepéig hódolt és ellenség háborgatta tájakon ez a százalék kétségkívül magasabbra ugrott. Ami a telkek pusztásodását illeti, az már az előző évszázadban olyan méreteket öltött (50—60%-uk vált üressé), hogy kivételes helyzeteket leszámítva korszakunkra inkább a folyamat lassulásával, mint felerősödésével számolhatunk. 388 Az Európa-szerte nagy méreteket öltött középkori telekpusztulás gazdasági-társadalmi mozgatóerői ekkorra részben már más erőknek adták át a helyüket. 388 Szabó I.: Hanyatló jobbágyság a középkor végén. Századok, 1938. 16—21. — Maksay F.: A magyar falu középkori településrendje. Bp. 1971. 82—85.
