Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén I. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 16. Budapest, 1990)
Bevezetés
A portákra eső családfők A többi rovásadóegység 257000 85000 Családfők együtt Az ennek alapján számított lélekszám Ezzel a hozzávetőleg másfél milliós úrbéres népességgel mindössze néhány ezer birtokos család rendelkezett. Név szerint valamivel több mint 3000-et ismerünk közülük. A „nemesek" gyűjtőnév alatt összeírtak mögött — láttuk — további mintegy 300 kisbirtokossal számolhatunk. A vizsgált területen élő egytelkesek közül itt csupán 5700-ra, kiegészítéssel 6—7000-re kell tekintettel lennünk, mert a többieket, több mint 700-at — ahogy láttuk — a rovok az úrbéresekkel közös összeírásokban vették számba. 385 9800 nemes a családtagokkal együtt 49 000 főt tehetett ki. Az urakhoz szorosan kapcsolódó szolgaszemélyzetből az összeírok csak a mezőgazdasági, katonai és adminisztratív feladatokat ellátó és — mint az összeírások természete sugallja — külön telken élő, gazdálkodó alkalmazottakra voltak tekintettel. Kívülük számos birtokosnak s az egytelkesek egy részének is kellett rendelkeznie legalább egy-egy, de a módosoknak jóval több, ház körül működő szolgacsaláddal, együttesen talán 6000-rel. A „majorságok", bár táblázataink „allodiumai" sok esetben csak mezőgazdasági munka színteréül is szolgáló nemesi udvarházak voltak, egyenként legalább 2 családnak adhattak szállást, és mivel föntebb, a „más egységek" sorában, csupán 1 háztartásként számoltuk el őket, számukat itt néhány százzal ki kell egészítenünk. Együttesen 33 000 ilyen úrbéres viszonyon kívül, de urasági kötelékben élő lakóval számolhatunk. Ha a végvári harcosokra (ti. az összeírásokba szervitorként vagy más módon föl nem vett részükre a horvátországiak és a „bánságiak" nélkül) hozzátartozóikkal együtt 15000 főt számítunk, az ekkoriban már sok esetben családos papokra pedig — ugyancsak az összeírásból hiányzókra — 6000-et, akkor csak a szabad királyi és bányavárosoknak meg a hódoltság nagyobb városainak és helyőrségeinek lakói hiányoznak már a kiegészítendők sorából. Az összeírok által mellőzött királyi és bányavárosok — tehát korántsem valamennyi, csupán Bártfa, Besztercebánya, Eperjes, Győr, Kassa, Késmárk, Körmöcbánya, Kőszeg, Lőcse, Nagybánya, Nagyszombat, Pozsony, Selmecbánya, Sopron és néhány kisebb városka — népességét 40000 főre, a legfontosabb hódoltságaik (Buda, Esztergom, Fehérvár [részei], Pécs, Pest, Szeged, Vác [részei]) keresztényeit, akikkel ti. a portakiegészítések alkalmával nem számoltunk, 17 000 főre, a vizsgált területre eső helyőrségek akkor még részben családtalan katonáit a többi muzulmán elemmel együtt 20000 főre becsülhetjük. 386 352000 1760000 385 L. a nemesekkel kapcsolatban korábban elmondottakat. Teljes számukat ott 10 500-ra becsültük. 386 A hódoltsági városokra és a mozlim lakosságra tájékoztatásul szolgálnak a megyei bevezető szövegeinkben idézett defterkiadványok, továbbá Fekete L. müvei: A törökkori Vác egy XVI. századi adóösszeirás alapján. (Akadémiai) értekezések a tört. tud. köréből 26. Bp. 1942. — Uő.: Budapest a törökkorban. Bp. 1944. és Halasi-Kun, T.: Sixteenth-Century Settlements in Southern Hungary. Belleten, 1964.67—69. — A magyarországi városokra és más népelemekre: Granasztói Gy.: A középkori magyar város. Bp. 1980. 157., uő: A történész és a mérés. Történelmi Szemle, 1978. 317., Bakács 131—132. — A katonákra: Szegő P.: Végváraink szervezete a török betelepedésétől a tizenöt éves háború kezdetéig. Bp. 1911. 209—210.
