Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén I. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 16. Budapest, 1990)
Bevezetés
Nem látszanak alkalmasaknak demográfiai következtetések levonására a hódoltság mélyén fekvő, főleg alföldi megyék forrásadatai (Arad, Békés, Csanád, Csongrád, Külső-Szolnok, Pest, Zaránd, Somogy). Már maga az a körülmény óvatosságra int, hogy Somogy kivételével mindannyiuknak csak a portáit vették számba, és azt sem a helyszínen, hanem a küldöttek közlése alapján, de még inkább nehezíti az értékelést, hogy a felvételek kevés kivétellel a táj demográfiai mélypontja körül készültek, s 2-2 összeírás közt eltelt idő (rendszerint több év) itt nagyon megváltoztatta a körülményeket. Ilyen módon a többi megyékre alkalmazott számítások ezen a területen arra az eredményre vezetnének, hogy 1 portára vagy 1-nél kevesebb, vagy 1-et alig meghaladó családfő jutna — Zaránd kivételével, ahol az 1552. évi rovást követő évtized alatt népességregeneráció ment végbe, s ekképp a 7, illetve 10 évvel utóbb kelt urbárium, illetve dézsmajegyzék már megemelt létszámot tükröz. Mivel az urbáriumok csupán az úrbéres kötöttségben számon tartott népességet foglalták írásba, hazátlan zsellérekre, a majorságok népére, szolgákra és más átmeneti helyzetű elemekre nem voltak tekintettel, a gabonadézsma-jegyzékek ugyanakkor egyedül az abban az évben terméssel rendelkezőkről vettek tudomást, az 1 portára eső mintegy 2 úrbéres, illetve 2 dézsmafizető csupán legalsó határát jelentheti a családfők számának. Más a helyzet a török összeírásoknál. A 4. táblázatunkban fölvett viszonyszámok egy (a Baranya megyei) kivételével mind olyan szandzsákösszeírásokra vonatkoznak, amelyek minden jel szerint jól tükrözik a háztartásszámokat, a számításaink alapjául szolgáló házas (nős) férfiak külön megjelölésével, akik mellett még az önálló háztartással nem rendelkező „legények", néhol az özvegyek nevét is tartalmazzák. A dzsizje-defterek (köztük az itt számba vett, Baranya megyére kiterjedő livák dzsizje-defterei) esetében ugyanakkor tekintetbe kell vennünk az eddigi feldolgozások figyelmeztetését: családfőszámaikhoz általában 20—35%-os kiegészítés kívánkozik. 382 A szandzsákösszeírások és a porták viszonyszámai közt a két legszélsőségesebb, irreális számadat egyike a baranyai rovásadószedők nem eléggé megalapozott kalkulációjával (a megadott porták túlságosan alacsony számával) magyarázható, Borsodnál pedig az egybevetésre kerülő helységek csekély száma, valamint a mezőkövesdi táj pusztításoknak kiszolgáltatott volta állhat a török adózók csekély számainak hátterében. Ilyen módon az 1 portára eső családfők országos átlagát korszakunkban valahol a török forráscsoport átlagszámai közelében, 3 körül kell keresnünk. Számításunkat valamelyest erősíti a korszak egyik értékes lélekösszeírása: a Sopron megyei Tótkeresztúr 1547-ben számba vett 47 háztartásából a 7 évvel utóbb kelt rovásadóösszeírás portáira kb. 2-2 jut, ha a portákon kívüli egységeket előzetesen levontuk a 47-ből. Ezek a háztartások azonban az átlagos kiscsaládoknál népesebbek voltak, egyre-egyre 6,25 fő esett, nyilvánvalóan az együttlakó rokonokkal és szolgákkal. Ami annyit jelent, hogyha a szokásos, háztartásonkénti 5 fővel számolunk, akkor 1 portára több mint 3 családfő jut. 383 A lélekösszeírás tehát — mint csöpp a tengerben — azzal az országos tanulsággal is szolga)., hogy ha egy közösségnek kimutatásokban meg nem fogható tagjaival (a paraszti famíliával: a kiscsalád mellett élő rokonokkal, béresekkel, hazátlan zsellérekkel stb.) is számolni akarunk, 382 Káldy-Nagy Gy.: A dzsizje-defterek és a tahrir-defterek népességstatisztikai forrásértéke. Történeti Statisztikai Közlemények, 1959. 1—2. sz. 111. — Részletes forráselemzés és népességstatisztikai következtetések: uő: Magyarországi török adóösszeírások. (Értekezések a tört. tud. köréből. Új sorozat 52.) Bp. 1970. 9. s köv., 89. s köv. — Legutóbb Dávid G.: A simontornyai szandzsák a 16. században. Bp. 1982. (alább: Dávid G.) 45. — Lásd még: Vass E.: A szegedi és csongrádi nahije török adóösszeírása. (Tanulmányok Csongrád megye történetéből 16.) Szeged, 1979. ^ 383 Hunyadi I.: A Sopron megyei Keresztúr lélekösszeírása 1542-ből. (Történeti statisztikai tanulmányok). Bp. 1980. 159—172. — A háztartásonkénti átlaglélekszámra I.: Szabó I. 1963. 92. — Bakács I.: A török hódoltság korának népessége. In: Magyarország történeti demográfiája. Bp. 1963. (alább: Bakács) 124. A porták és a telekátlag összefüggéseit vizsgálta Szabó I. 1948. 16—21. — Egy sajátos helyzetű város összeírása alapján jutott alacsonyabb kiscsaládlélekszám-eredményre Szakály F., ezt azonban gondos elemzéssel kapcsolta be az országos összefüggésekbe: Sziget mezőváros (Somogy m.) „connumerátioja" 1557-ben. In: Történeti statisztikai évkönyv 1967—1968. Bp. 1970. 74. — A török hódoltsági adózók családnagyságára legutóbb: Dávid G. id. m. 57.
