Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén I. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 16. Budapest, 1990)

Bevezetés

poharát". Ilyen alkalmakkor a hazulról kapott éléssel, vadakkal, „Szent Ferencz bélesével" is kínálta őket.

308 A jómódú urak szórakozási formái hasonlók voltak az európai nemesség reneszánsz korbeli kedvteléseihez, a permanens hadiállapot csak kevéssé billenthette át a művészetek (zene, tánc, irodalom) és a testmozgató foglalkozások (lovaglás, vadászat, vívás) egyensúlyát az utóbbiak felé.

309 Az uraknak alapszükséglete volt a társaságban jókedvvel töltött idő. Ahogyan a fogságba esett Szilágyi Mihály a maga boldog korszakára visszatekintett: „Jó hírem-nevem és kazdagságom énnéköm nagy vala, Sok barátimmal, jó szolgáimmal vígan lakom vala, Magyarországban szép hazámban mulatozom vala, mindön örömnek és vígasságnak nálam helye vala."

310 Pethő János nőtlen korában azért szenvedett, mert Nádasdi szavára egy darabig „veszteg" kellett Sopronban ülnie, várva a szolgálat idejét: „De fáj ez áznak, az ki születéstől fogva mint éltig feles nép között és fejedelmek udvarában nőtt fel... megszokta az idestova való járást és soha nem elégedhetik meg, hogy mindenkor többet többet ne látna... és most ilen helyen, ilen nép között, ilen reménységre kell magát adni, ki, látja Isten, nem külömb egy rabságnál... Az ki nem nőss, hogy nincs háza népe, az il ember nilván bódogtalannak találhattja itt magát."

311 A szórakozási formák közül, amelyek a magánosan élő Pethőnek annyira hiányoztak, elsőnek a zenét említhetjük. A mulattató udvari muzsikálás — nagyúri mulatságokon és azokon kívül — ebben a korban öltött kifinomultabb humanista formákat. Ugyanakkor a lant, a hegedű, a síp, a trombita divatja a históriás és egyéb énekléssel, máskor tánccal együtt igen széles körökben is elterjedt, így a végvárak javarészt kisnemesi közösségeiben. Különösen népszerű lett a lant. A lantjáték immár nemcsak a hivatásosok dolga, hanem az úri neveltetés kelléke.

312 Igen kedvelt időtöltés volt a vadászat. Nemcsak Báthori Andrásról tudták úgy, hogy a vadászatban „mirum in modum delectabatur".

313 A kárpáti erdőségeiből ritkán kimozduló Zay Péter tömérdek jól idomított agárral, vizslával, karvallyal vadászott rendszeresen; egyetlen vadászata alkalmával 12 szarvast ejtett el.

314 A vadászat, a lovaglás, a vívás mint harci előgyakorlatok praktikus jelentőséget is nyertek. A nőket főként a kertészkedés foglalkoztatta. Már a puszta kikapcsolódásnak, a szabad levegőn való tartózkodásnak is ismerték az értékét. A császár „relaxandi animi causa" hívta meg a friss bécsi havon való déli szánkázásra Balassa Jánost; az arany szánkókban a császár felesége és két leányuk is benn ült.

315 Az unalom üzésén kívül alig volt más funkciója a játékoknak. A kor legkedveltebb nemesi szerencsejátékai — itthon, akárcsak más európai országokban — a sakk, a kocka, a teke, a kártya voltak.

316 A legmagasabbrendü szórakozást az a „játék" (színjáték) nyújtotta, amelyből Nádasdi Ferenc már gyermekkorában részesülhetett a bécsi udvar időtöltései között;

317 a 13 éves kisfiúnak istennőszerep jutott, a császár fiai meg a mágnásfiak társaságában. A divat Magyarországon is követőkre talált.

318 A leggyakoribb, szinte mindennapos időtöltést azonban a társas ivás jelentette. 308 Uo. 100, 190, 215—216. 30Q Vö.: Stone 307, 313, 315. 3.0 Balassi Bálint és a 16. század költői. I. 807—808. 3.1 Komáromy 1904/Pethő, 288—290. 312 Szabolcsi B.: A XVI. századi magyar históriás énekek és zenéjük. Irodalomtörténeti Közlemények, 1931. 300—302. — Bornemisza szerint a tékozlónak lant, síp, dob, trombita a gyönyörűsége: Bornemisza 172—173. 3,3 Istvánffy 295. 314 Thallóczy L.: Egy XVI. évszázadbeli magyar sportsman. Századok, 1881. (alább: Thallóczy 1881.) 68—70. 315 Istvánffy 331. 316 Bornemisza 231. — Az olasz csodajátékos híre: Pray III. 119—120. Vö. Padvánszky B.: Foglalkozás, időtöltés, játék a XVI. és XVII. században. Századok, 1887. 294—320. 317 NT csal. lev. 205. 318 Mészáros I.: Az iskolaügy története Magyarországon 996—1777 között. Bp. 1981. (alább: Mészáros) 157.