Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén I. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 16. Budapest, 1990)

Bevezetés

tiszttartójából lett utóbb a nádor vezető udvarbírója (provisor generális) és keresztkomája.

251 Révay Ferenc jogászi pályafutása a század elején Perényi nádor irodájában mint kúriai jegyzőé indult; utóbb Báthori titkára, ítélőmester, végül személynök lett.

252 Kerecsényi László — nagyapja prímási kincstartó volt Mohács előtt — Nádasdi Tamás familiárisaként ifjú korában albáni, alnádori funkcióban működött; a nádor halála után Zrínyi Miklós támogatását élvezte, s a horvát arisztokráciából kaphatta második feleségét; a század közepén már a legfontosabb királyi várak kapitánya.

253 Pálffy Péter Várdai érsek birtokainak prefektusi tisztjéből jutott a főrangúak közé.

254 Egy nemzedékkel később Esterházy Ferenc mint Verancsics érsek udvaronca és úti kísérője alapozta meg későbbi vagyonát, Pozsony megyei és országgyűlési közszereplését, előnyös házasságát.

255 ÉLETSTÍLUS A mágnási, nemesi életideál, láttuk, mindenben megkövetelte a jólét, a gazdagság nyilvános mutogatását — lakás, öltözködés, asztaltartás dolgában egyaránt. A kívülállónak úgy tűnt, mintha mindenki egy fokkal magasabbra helyezné magát az őt megillető társadalmi pozíciónál. A prédikátor szerint „még a paraszt is nemességet óhajt, az nemes uraságot, az úr hercegséget, az herceg királyságot, a király császárságot, a császár istenséget", „Sokszor az mi tisztünket, nemzetünket, szüleinket szégyeljük, az varga, szűcs, borbély, pap, deák, prédikátor, kapás, szabó nevet eltitkoljuk... Sokan valami nemzetnek mondják magukat: grófi, hercegi, királyi méltóságot kévánna magának."

256 Ennek a túlfejlett öntudatnak volt velejárója a formális tiszteletadás megkövetelése: rendkívüli fontosságot kapott az ültetés rendje, kivételszámba ment, aki nem sértődött meg, ha a neki járó helynél „alább" ültették; nagy harag lett abból is, ha valaki „süveget nem vetett".

257 Sokra tartották „személyes becsületüket". A rágalmak ellen védekező Péchy Márton fellengzős szavakat használt: „tiszta orcával akarok az koporsóba mennem."

258 Az uralkodóval vitatkozó Pethő János ugyancsak önérzetesen érvelt: „kiről csak az választ tém ő felségének, hogy inkább maradok örök szegénységül tisztességgel (hogy) sem egy ideig nagy úr lennék végre való szégyenemre."

259 Az öntudat ilyen és ehhez hasonló markáns megnyilatkozásai gyakran állították szembe egymással az egyenrangúakat is, és teremtettek köztük hosszú időre vagy egész életre szóló ellenséges viszonyt. Petki János panasza csak egy volt a sok közül: „minemű csuda kegyetlen szókval rutolt engemet Magyar Bálint uram érdemem nélkül."

260 Máskor az ital mámorában sértették egymást halálra a mulatozó nagyurak. Megyegyűlések nyilvánossága előtt a legdurvább támadások hangzottak el,

261 néhol még az erőszakos halált követő magánbosszú is divatba jött.

262 251 MTA Kézirattára, Tört. ivrét 55. 95—98. 1554. 252 Bónis 1972. 404—407. 253 Kosuthányi I.: A Kányaföldi Kerecsényiek. Századok, 1882. 458—473. 254 Jedlicska P.: Eredeti részletek gróf Pálffy család okmánytárához 1401—1653 s gróf Pálffyak életrajzi vázlatai. Bp. 1910. 255 Esterházy J.: Az Eszterházy-család és oldalágainak leírásához tartozó oklevéltár. Bp. 1901. — A magyar familiaritás gazdag irodalmából Szekfü Gyula müvei mellett (Serviensek és familiárisok Bp. 1912. — Magyar történet Bp. 1935. III. 171. s köv.) kiemeljük Bónis Gy. fejezetét (Familiárisok) a Hűbériség és rendisége, kötetben (217. s köv.), Mályusz E. fejtegetéseit (Mátyás király emlékkönyv I. 321, 398.), Varga J. J. id. tanulmányát (102. s köv.), mint amelyek a familiárisi kapcsolat jogi és gazdasági vonatkozásait vagy a familiárisi funkciókat egyaránt kielégítően tárgyalják. — L. még: Maksay 1979. 162—166. 256 Bornemissza 178, 184. 257 Uo. 161, 180, 190. 258 400 magyar levél 361. 259 Komáromy 1904/Pethö, 290—291. 260 Uo. 285—286. 261 Kivonatok Liptó vármegye XVI. századi jegyzőkönyvéből. Közli: Illyéssy J. Történelmi Tár, 1903. 253—265. — „Mi köztünk is minden vármegye- és országgyűlésben is mennyi zajgás vagyon": Bornemisza 232—233. 262 Csánki V/l. 4—5.