Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén I. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 16. Budapest, 1990)

Közép-Szolnok megye 1549

Balázsházán, Leién és Vérvölgyön 5—7, a többi helységben 1—4 kisnemes lakott. Faluik nagyobb része a Szilágy patak felső völgye leörül koncentrálódott (Hadad és Zsibó közt), a többi a megye északnyugati síkföldi részén, az Ér folyó mellett és attól délre. Egyházi kézen a megyében csupán két városi plébános és a kusalyi apácák csekélyméretü jószága volt, mindössze 15 porta, a megyeiek 1,2%-a. Porta % 100 portán felüli birtokok 754,5 58,1 11—100 porta közti birtokok 215 16,5 0—10 porta közti birtokok 330 25,4 Összesen 1299,5 100 Közép-Szolnok igen kisszámú (69) pusztatelkéből egyedül Zilahra, a népes mezővárosra jutott viszonylag több (9), más helységben csak kivételképp rúgott a számuk 3-4-re. Leginkább egyesévei-kettesével írták őket össze. Nagy- és középbirtokokon — a portaarány viszonylatában — valamivel kevesebb volt belőlük, mint a 10 portán aluli jószágokon. A pusztulás okaként az esetek nagyobbik felében égéskárt jegyeztek föl (2-nél nagyobb számban csupán Zilahon, Szeren és Hatvanon), másutt csak a „deserta" jelző áll. Egészében elpusztultnak (elégettnek) találták az összeírok Vadafalva helységet. A szegénynek minősülő megyei jobbágyok száma messze felülmúlta a portákét, s néhány egészen apró helységet meg Szilágycseh mezővárost kivéve mindenhova jutott belőlük (Szilágycsehen az összeírást gátló körülmények miatt nem tüntették fel őket, a többi mezővárosban szép számmal laktak); Kusalyon különösképp feltűnő módon 27 „szegény" élt 5 porta mellett. A „szegény" jobbágyok száma nem egy apró településen is sokszorosát érte el a portákénak (így Nagyjederen, Nagynyíresen, Nagyszegen, Oláhnádasdon, Pelén, Somkúton stb.). A birtokkategóriák csaknem pontosan portáik arányában osztoztak a „szegényeken", a nagybirtokok közül egyedül Drágfynéra esett kissé több belőlük, a középbirtokosok közül Becskyére és Sarmasághyakéra. Zselléreket az összeírok csupán kivételképp, 2 helységben (Szécsen és Völcsökön) vettek számba (összesen 10-et), mintegy a „szegény" jobbágyok kiegészítéseként. Közép-Szolnok új telepítésű jobbágyaiból (889,5) érthető módon jóval portaarányán felül részesült a nagybirtok, de valójában csupán Drágfyné jószágán éltek közülük igen magas arányban (350 porta mellett 360 újonnan települt). Viszonylag kevesebb jutott a középbirtokra (Farnosy Mihálynak és Kaplonynénak pl. egy sem), és még kevesebb a 10 portánál kisebb jószágon gazdálkodókra. Mindamellett az utóbbiak közt is volt jó néhány, akinek a portaszámát többszörösen felülmúlta a náluk lakó új telepeseké. Szegények és az új telepesek számában sokhelyt figyelhető meg párhuzam, ami érthető, ha meggondoljuk, hogy nemcsak az előbbiek voltak elnyomorodás áldozatai, hanem gyakran az utóbbiak is hasonló okból pusztán maradt házhelyeken kezdtek új életet. A megyében folyó majorsági gazdálkodásra csupán korlátozottan lehet következtetni az összeírás „curia nobilitaris", illetve „servitor" adatai alapján.

1 A 23 nemesi „kúriából" a nagy- és középbirtokra mindössze 11 jutott, ezeket valóban majorsági üzemeknek kell gondolnunk, akárcsak a 2-3 „kúriával" rendelkező néhány kisbirtokoséit; mindezek a „kúriák" valamennyi 1 Az „all.", illetve „szolg." rovatokban.