Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén I. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 16. Budapest, 1990)

Csanád megye 1561

Az egykorú török összeírásokkal való egybevetés ugyanakkor arra mutat, hogy a török adószedőktől 1557—58-ban regisztrált „házak" száma alig múlta felül az 1561. évi portákét (982:924).

2 Végül: a vásárhelyi náhije 1560. évi defteréből

3 afelől tájékozódhatunk, hogy a benne és a dicában egyaránt megtalálható 5 csanádi helység török fejadófizetőinek száma alig több a rovásadóportákénál (248:220), de a falulakó felnőtt férfiak név szerinti felsorolásából kitűnik, hogy 1 török adófizetőre kb. 1,75 férfi jutott (248:438), a többlet nagyrészt „legényekből" adódott). Mindezek alpján elfogadhatónak tarthatjuk a 16. század közepére valószínűsített 15— 20 000-es csanádi lélekszámot.

4 A balkáni szerbség felhúzódása a Csanád megyei parasztság etnikai összetételét erre az időre alaposan megváltoztatta, s ezzel párhuzamosan a birtokos rétegben is feltűntek a délszláv eredetű, illetve a horvát—szlavón helységekből képzett nevek (Deszpot, Fekete Radoszláv, Olcharovith, Palaticzi, Paulóczy, Stubiczay). Csanád egykori birtokos famíliái a 16. század közepének zaklatott éveiben erősen kicserélődtek. Az összeírásban regisztrált 99 személy (intézmény) közül 37 volt bizonyíthatóan már az előző században helyben birtokló, illetve annak férfiági leszármazottja. Az egykoriak közül sokan végvidéki harcokban pusztultak el, békésebb tájakra igyekeztek, vagy a Zápolyaiakhoz csatlakozva hűtlenség miatt vesztették el javaikat. A legtöbb és legszámottevőbb új szerzemény gyors katonai karrier útján felemelkedő személyeknek jutott. Mindenekelőtt Kerecsényi Lászlónak, a zalai eredetű gyulai kapitánynak, aki királyi adomány vagy többé-kevésbé önkényes foglalások révén részesült a hűtlenné vált Telegdy Mihály meg mások jószágából. Nem sokkal maradt el mögötte Gyula másik kapitánya, a baranyai apától származó, de már csanádi földeket (egykori Pósafi-, majd Porkoláb-birtokokat) is örökölt Mágochy Gáspár; az ő teljesítményei sem maradtak elismerés nélkül, s öröklött javait királyi adományokkal és foglalásokkal gyarapíthatta, köztük a megyéből elköltözött csanádi káptalan egykori földjeivel. Olcharovith Demeter, a délszláv vidékről érkezett és 1557-ben nemességet nyert gyulai vitéz (királyi servitor) egykori Jaksics-, csanádi káptalani és más falukra tehette rá a kezét, hol királyi adomány birtokában, hol vétel útján. Lossonczy Istvánt országvédő tevékenysége is hozzásegítette a kezébe került Dóczy-javak megszerzéséhez. Egyik Telegdy-falu tulajdonosa lett a jóval kevesebbel beérő Székely Márton gyulai hadnagy. Ezek az új urak egy kivételével mind távoli tájakról idevetődve lettek a megyei birtokostársadalom tagjai. Más, ugyancsak nem elhanyagolható terjedelmű javakba ülhettek bele magas tisztségeket viselő vagy előkelő rokonsággal rendelkező urak, hol előnyös házasság, hol vétel útján téve szert azokra, hol éppen az uralkodónál szerzett érdemek jutalmaként. A szabolcsi eredetű Zeleméry a felesége, Jaksics Skolasztika kezével kapta a kiterjedt Jaksics-birtokok jó részét, Sulyok (délvidéki származású szatmári-középszolnoki birtokos) atyafisága útján a Dóczyakéból részesülhetett, Kastellánfy (bizonyára Horvátországból) királyi adomány és vétel révén nyert egykori Jaksicsjavakat. A többi jövevény úr itt szerzett portáinak száma (az egy Lisztié kivételével) még a 20-at sem érte el. Zay Ferenc, szlavóniai eredetű báró Liszti Jánossal, a bécsi udvar funkcionáriusával és Viczmándyval (ugyancsak délvidéki eredetű család zempléni birtokossá lett tagjával) együtt az 1550-es években részesült királyi kegy folytán több helybeli úr (köztük a hűtlen Patócsy) földjéből, a Bihar megyei Czibak házasság révén, főként Telegdy-javakból, Eödönffy pedig, a zempléni 2 Velics A.—Kammerer E.: Magyarországi török kincstári defterek. II. Bp. 1890. 194. s köv. — 37 helység azonosított adatairól van szó. 3 Vass E.: A vásárhelyi nahije 1560. évi és 1570. évi török adóösszeírása. (Tanulmányok Csongrád megye történetéből) Szeged, 1980. 26. s köv. 4 Borovszky S.: Csanád vármegye története 1715-ig. Bp. 1896. 208., 216. i9* 281