Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén I. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 16. Budapest, 1990)
Bevezetés
Az 1549-ben, illetve a közeli években összeírt birtokok nagyságmegoszlása a következő volt: 3 1000 portánál nagyobb birtokok (8 tulajdonos kezén, akik közül 1 a király, 3 egyházi) 17 107 porta (23,4%) ebből nemeseké 6986 porta egyháziaké 6335,5 porta a királyé 3785,5 porta 301—1000 porta közti birtokok (30 tulajdonos kezén, akik közül 2 egyházi) 16288,9 porta (22,3%) ebből nemeseké 15 490,4 porta egyháziaké 798,5 porta 101—300 porta közti birtokok (63 tulajdonos kezén, akik közül 15 egyházi, 5 polgári) 9912,6 porta (13,5%) ebből nemeseké 6914,3 porta egyháziaké 2315,8 porta polgároké 682,5 porta 0—100 porta közti birtokok 29733 porta (40,8%) Összesen 73041,5 porta (100%) A teljes portaállománynak ezek szerint jóval kisebb fele (40,8%-a) volt kis- és kisebb középbirtokosoké (100-nál kevesebb porta uraié), és csaknem a fele (45,7%-a) az igazi nagybirtokosoké, (akik 300-nál több portával rendelkeztek). Kicsiny volt a két kategória közti átmenetet jelentő, 101—300 portát birtokló urak száma. A 101 legmódosabb birtokos közül azonban 25 nem a nemesurak közé tartozott, 4 19 egyházi személyt (intézményt), 5 várost és a királyt találjuk köztük. Ilyen módon a nemes birtokosokra a 100 portán felüli javak állományából (43 308,5 portából) csupán 29 390,7 porta jut, a teljes állománynak mintegy 2/3-a (67,9%-a). Szembetűnő a legnagyobb birtokkategóriából való viszonylag szűkös részesedésük. Annál nagyobb mértékben — mindenkit messze háttérbe szorítva — vették ki részüket a szerényebb (301—1000 porta közti) nagybirtokból. A 100 portánál nagyobb terjedelmű birtokok többségükben vártartományok tartozékai voltak, és nagyrészt egységes tömbökben helyezkedtek el, mindenekelőtt a nyugati és északi országhatár mentén, ahol az államterületet őrző magas erdős hegységek — sokáig gyepük, majd királyi domíniumok — századokkal korábban egészükben, néhol még alig lakottan, kerültek adományozásra és megtartották integritásukat. A stájer határ mentén húzódtak el a zalai Zrínyi-, Bánffy- meg Salm-jószágok, Vasban Batthyány, Salm, a Thurzó-özvegy, Nádasdi, Erdődy és Csoron birtokai, mind ugyanilyen helyzetben. Sopron megye határsávját ausztriai urak birtokolták. Morvaország felé a Kis-Kárpátokon túli föld meg a hegység innenső lába adott helyet Serédy-, Fugger-, Báthori-birtokoknak (Pozsony m.), északabbra az országhatár sávja Bakyth, a Thurzó-özvegy, Nyáry és Országh, azután Podmaniczky és Kosztka földjeinek (Nyitra, Trencsén m.), Lengyelország közvetlen szomszédságában pedig a Serédyekének, Loboczkyénak (Sáros m.), 3 Csupán elhanyagolható hibaforrás a kiegészítésként felhasznált dicáknak az 1549. évtől eltérő kelte. Kivételes esetekben egyegy birtokkomplexum kisebb részét évekkel később már az örökös nevén írták össze (így Lossonczy Istvánét), s ilyenkor a kimutatásainkban szereplő birtokosok száma eggyel, megtévesztő módon, növekszik. 4 A 101-ből 2-nek: Lossonczy Istvánnak és özvegyének más-más években számba vett portái a nevek eltérése ellenére természetszerűen azonos birtoktestre utalnak.
