Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén I. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 16. Budapest, 1990)
Baranya megye 1551
8 egyházi személy, illetve intézmény (az említetteken kívül a püspöki helynök, 2 szerzetesi rendház és 1 plébános) együttvéve 325,5 portának volt ura (a megyei porták 57,3%-ának). Porta % 100 portán felüli birtokok 222,5 39,1 11—100 porta közti birtokok 234 41,2 0—10 porta közti birtokok 112 19,7 Összesen 568,5 100 A megye összeírásba fölvett, de elpusztult helységei (szám szerint 40) a Szigetvártól keletre és északkeletre eső térségben tömörültek, a többi főként a Sellye—Szentkirály tengelyen feküdt. Ezek voltak ugyanis az ütköző területek a környék utolsó magyar végvára meg a vele szemben álló török erők között. A pusztítás legtöbb birtokos áldozata egyrészt a csupán falutöredékeket kézben tartó kisnemesek közül került ki, másrészt jobbmódú egyházi birtokosok közül (a pécsi és a fehérvári káptalan, valamint a pécsi püspök). Az összeírástól magukat távol tartó helységek (35 db) nagy része a Pécs és Beremend közti sávban található meg, Gyulay András, a pécsi káptalan (és mások) földjén, mintegy átmeneti zónaként a megyének többé-kevésbé még biztonsággal adózó nyugati területe és a hódítás következtében immár végképp leszakadt keleti tájak közt. A magyar kincstári adóztatásba bevonható helységek lakói a 16. század közepén erősen megfogyatkoztak a tartós hadiállapot következményeként. Mindössze 5 helységet írtak össze 10en felüli (11—15-ös) portaszámmal (Bogdását, Bőcsérdet, Gyűdöt, Harkányt és Pellérdet; Gredistyén csupán tartozékaival együtt találtak 28 portát); a felsorolt településekből 4 a pécsi káptalannak adózott, 2: jómódú uraknak. A Hunyadi-kor 26 mezővárosa csaknem mind kívül esett az adóztatható helységek körén, csak Beremendet, Nagyfalut és Garét vették számba közülük, de egyedül Garén — a pécsi püspöki helynök birtokán — sikerült 4 portát bejegyezniük. 2 A mohácsi, siklósi és görösgali liva 1554. évi török defteréinek községenkénti adózószámai 3 összevethetők a rovásadójegyzék portaadataival. A mindkét — magyar és török — részen számösszegekkel regisztrált 119 helység adatainak egybevetéséből arra lehetne következtetni, hogy 1 porta több mint 3 adózó háztartásának felelt volna meg (495:1557). A különbség azért ilyen aránytalanul nagy, mert a dicatorok a portákon kívül szegényeket, zselléreket és más háztartásfőket nem írtak össze. Ha az utóbbiaknak a hódoltsági megyékre föltételezett átlagszámát (a porták 47%-át) levonnánk a defterbeli háztartásfőkéből, akkor a megmaradó defterháztartásfők itt is csak mintegy két és félszeresét adnák a porták számának (1324:495). Mindennek ellenére egy korábbi török adólajstrom 17 helységben 408 családfőről ad számot, 4 holott a dica ezekben a falvakban csak 41 ? 5 portát írt össze. így tehát a török családfők még a levonások után is 9,4-szeresét jelentenék a portáknak. Kétségkívül a rovásadójegyzék számadatait kell irreálisan alacsonyaknak tekintenünk. Baranya megye birtokostársadalma 1551-ig nem sokat változott az előző évszázadok óta. A nagyobb terjedelmű birtokok közül csupán az egyháziak (a két káptalan, a püspök és az apácák) voltak változatlanul az egykori tulajdonosok kezén, de a többi is szinte mind régi megyebeli 2 A hiányzók: Babarc, Bajcs, Baranyavár, Bodolya, Csele, Csemény, Danolc, Karancs, Laskó, Lippó, Mohács, Nekcse, Pécs, Pécsvárad, Podgorács, Selény, Siklós, Szeglak, Szekcsö, Szombathely, Valpó, Váralja, Verőfény. 3 Baranya megye XVI. századi török adóösszeírásai. Közzétette: Káldy-Nagy Gy. Bp. 1960. 4 Káldy-Nagy Gy.: Török adólajstrom Baranyából a XVI. századból (Dunántúli Tud. Gyűjt. 65.) Bp. 1966. 121—124.
