F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849. évi minisztertanácsi jegyzőkönyvek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 15. Budapest, 1989)
Minisztertanácsi jegyzőkönyvek
a) Ministeri tanácsülésben: Határoztatott: hogy a hadügyminister általános biztosítást bocsásson ki, miszerint a határőrvidéki ezredeknél egyenlő tulajdonok mellett, az ott szülöttekre, az előléptetéseknél külön tekintet lesz. Hasonlókép biztosítandók a határőrvidéki gazdasági tisztek, hogy hivatalaikban meg fognak hagyatni. 1 [4.] Az oláh és szerb papoknak sorsuk javítása felől gondoskodni a cultusminister kötelességévé tétetett. — 2 A határőrvidékiek pereit illetőleg, a hadminister egy hadi törvényszéket fog állítani, mely mindazon pereket, melyeket eddig az illető főhadi kormányok s a bécsi udvari haditanács intézett el, 3 fellebbvitel útján megvizsgálandja; a polgári perekre nézve pedig az igazságügyminister szükségesnek látván, hogy aziránt, vajon a határőrvidékieknek polgári magánviszonyai miképp rendeztessenek el, s ítélőszékeik és fellebbviteli bíróságaik mind a szabad községekre, mind a többiekre nézve is miként alakíttassanak, — magok a határőrvidékiek, éspedig mind a polgári, mind a katonai rendűek meghallgattassanak, ugyanazért fel kívánván őket szólíttatni, hogy mindezen tárgyak felől javaslatokat készítsenek, s azt hozzá küldjék be; ezen felül javasoljanak egy-két alkalmas egyént, kik mint tanácsosok az igazságügyi ministeriumnak törvénykészítési osztályában 4 2500 pfrt fizetéssel foglaljanak helyet, s a beküldendő javaslatokból és egyéb segédeszközökből kimerítő törvényjavaslatot készítsenek. Csernovics Péter k[irályi] biztosnak meghagyatott, eszközölje a határőrvidéki katonai felsőbbséggel egyetértve oly bizottmányok kinevezését, melyek a határőrvidéki nép bizalmát is bíró alkalmatos egyénekből alakulva, s a nép óhajtásait, szükségeit ismerve, ily javaslatok készítésével megbízassanak, egyszersmind a szabad községeknek, és egyéb katonai helyeknek megkérdezése 5 után az általok javaslottakból két egyént terjesztvén fel az igazságügyi ministeriumhoz, majdan tanácsosokká kinevezendőket; megjegyeztetvén itt, hogy ezen egyéneknél a magyar nyelv tudása kevésbé szükséges, mint inkább a tárgy-avatottság. — Csernovics Péter k[irályi] biztos mellé báró Jovics 6 nyugalmazott vezérőrnagy küldetvén ki, pótlólag következőkben utasíttatott: 1. A magyarországi határőrvidékeken az álladalmi közmunkák tekintetében magát tájékozni igyekezzék, s a határőrvidékiek meghallgatása után tegyen jelentést, miképen lehetne azokon a törvényhozás útján könnyíteni, addig is az aerarialis munkákat, melyek robottermészetűek, szüntesse meg, s tegye biztossá a határőrvidékieket, hogy mindazon könnyebbítésekben részesíttetni fognak, melyekben az ország többi lakosai.