F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849. évi minisztertanácsi jegyzőkönyvek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 15. Budapest, 1989)

Minisztertanácsi jegyzőkönyvek

tárgyában a bécsi hadi tanácstól még ekkorig sem érkezett semmi rendelet, a küldöttség természetesen semmit sem tehetett. 3 Vörös Antal egykorú másolata. MOL, 1848/49-i minisztérium levéltára, Minisztertanácsi jegyző­könyvek (H 5.) — Közli: KLÖM XII. 21. sz. (a latin szöveg kivételével) b) Jegyzökönyve az Április 19 d,ken tartott Ministeri Tanácsnak Jelenlevők Nádor s k[irályi] Helytartó Ő Fenségének elnöklete alatti Szemere Széchenyi Minister] u[rak] jelen 1. A belügyminister átveszi ezentúl a felügyelést a közcsend és rend fenntartására az egész országban, s a ministeri országos ideiglenes bizottmány be fogja zárni működését. 4 2. A belügyminister a népgyűlések tartása iránt rendeletet adand ki azon alapon, hogy aki népgyűlést akar kihirdetni, az nevét, a népgyűlés czélját, idejét s helyét a hatóságnak köteles bejelenteni; mely ha a czél a törvények megszegését foglalná magában a népgyűlés tartását meg fogja tiltani minden esetre pedig a szükséges rendőri (elő)intézkedéseket megte­szi. — 5 3. Ugyanaz (gondoskodni fog) intézkedni fog az iránt, hogy a törvények mielébb minden magyarországi népnyelvre lefordíttassanak; s megnyugtató és magyarázó bevezetést fog írni a törvényekhez, nehogy a kihirdetés balmagyarázatok(ra ne) által sikerét elveszítse. 6 4. A törvény kihirdetése Budapesten mielébb eszközlendő. — 7 5. A horvát viszonyok tisztába hozatala iránt határoztatott, hogy a bánfnak) il­lőleg megkeresendő, miszerint bizonyos napra Pestre feljöjjön s a minis­iQv'wxm(mal) nemcsak a tartományi gyűlés tartása (iránt) hanem a horvát (országnak) viszonyok bővebb felvilágosítása iránt vele értekez­hessek, mert a Ministerium világosan kijelenti, hogy mindent meg fog tenni mit a törvény igazság és méltányosság megkíván (lépést melyet a törvény egyenes f en ] el nem tilt meg fog tenni) hogy Magyar és Horvát­ország közt a kölcsönös bizodalom meg (alapítása és) megerősíttessék, (mely mind Magyarország mind Horvátországnak bővebb kifejtésére szűk s hogy Horvátországnak minden törvényes és méltányos kívánságait teljesíteni szándékozik. —) 6. A kinevezésekre nézve elhatároztatott, hogy az álladalmi titoknokok kineve­zését (hogy) mindig a ministeri Tanács (ba fognak O Fenségének meg­erősítés helybenhagyás végett előterjesztetni; egyéb) azon hivatalnoko­két (hivatalokrai kinevezéseket melyek) pedig kik titoknoki ranggal

Next

/
Thumbnails
Contents