Imre Magda: A Forradalmi Kormányzótanács jegyzőkönyvei 1919 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 13a. Budapest, 1986)
Jegyzőkönyvek
1919. július 21. A Forradalmi Kormányzótanács ülése Jelen vannak: Garbai Sándor, a Kormányzótanács elnöke, Dovcsák Antal kormányzótanácsi elnökhelyettes, Kun Béla külügyi, Szántó Béla hadügyi, Lengyel Gyula népgazdasági tanácsi elnök, Stefán Ágoston ruszin népbiztos, Kalmár Henrik német népbiztos, Nyisztor György népgazdasági tanácsi elnök, Varga Jenő népgazdasági tanácsi elnök, Bajáki Ferenc népgazdasági tanácsi elnök, Lukács György helyettes közoktatásügyi népbiztos, Hamburger Jenő, a Népgazdasági Tanács földmívelésügyi főosztályának vezetője. A Vas- és Fémmunkások Országos Szövetsége bizalmi testülete nevében: Kabók Lajos, Varga László, Simonka Boldizsár, Magyar Károly és Horváth Lajos. 1 Bihari Mihály jegyző. (Az ülés kezdete este fél 10 órakor.) 1. Garbai Sándor elnök üdvözli a megjelenteket és az ülést megnyitja. Előadja, hogy a Vas- és Fémmunkások Szövetsége bizalmi testülete hozott határozatából kifolyólag a Kormányzótanácshoz memorandumot intézett és ennek tárgyában sürgős kormányzótanácsi ülés Összehívását kéri. A bizalmi testület kiküldöttei az ülésen megjelentek, akik a határozatot ismertetni fogják. Kabók Lajos beterjeszti a Vas- és Fémmunkások Országos Szövetsége bizalmi testületének memorandumát. Garbai Sándor elnök felolvassa a memorandumot és a memorandumhoz csatolt határozati javaslatot. 2 a Az eredeti dokumentum keltezésében feltüntették azt is, hogy az ülést hétfő estére hívták össze. 'Varga László motorszerelő a mátyásföldi Repülőgépgyárban, 1918 szeptemberétől bizalmi, a Tanácsköztársaság idején részt vett a vas- és fémmunkások vezető ps főbizalmi ülésein, a Vas- és Fémmunkások Országos Szövetségén belül alakult úgynevezett ötös tanács tagja, amely a Tanácsköztársaság intézkedéseit bírálta. Simonka Boldizsár a Vas- és Fémmunkások Országos Szövetségének vezetőségi tagja. Magyar Károlyra és Horváth Lajosra vonatkozóan további adatokat nem találtunk. 2 A memorandumot és a határozatot a Budapest és környékbeli vas- és fémipari gyárak bizalmi testületének július 17-i ülésén elhangzottak alapján Miákits Ferenc és Kabók Lajos készítette és az országos szövetség nevében terjesztette elő. A memorandumban a termelés folyamatosságának biztosítása érdekében kifogásolták az üzemi szakkáderek kiemelését; követelték az árdrágítókkal és feketézőkkel szembeni erélyesebb fellépést; az ellenforradalmárok ellen hozott ítéletek következetes végrehajtását sürgették, végül a munkástanácsok újjáválasztását kérték (Pl Arch. 601. f.