Imre Magda: A Forradalmi Kormányzótanács jegyzőkönyvei 1919 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 13a. Budapest, 1986)
Jegyzőkönyvek
5. Tárgy Határozathozatal a népbiztoshelyettesek kinevezésének az Alkotmány rendelkezéseivel leendő összhangba hozatala tárgyában. Garbai Sándor, a Kormányzótanács elnöke előadja, hogy az Alkotmány értelmében minden népbiztosság mellé az intéző bizottságnak egy bizottságot kell a lehetőség szerint delegálni, amelyik bizottság elnöke a népbiztos, elnökhelyettese pedig a népbiztos helyettese. Tisztázandó volna, hogy a bizottságnak adminisztratív teendői vannak-e, vagy csupán tanácskozó testület-e?Kun Béla külügyi népbiztos véleménye szerint a munkástanács nemcsak tanácskozó, hanem dolgozó testület is, amelynek logikus konzekvenciája az, hogy a központi intéző bizottság tagjai lehetőleg valamennyien, nemcsak tanácskozók, hanem dolgozók is a szociális igazgatásban. A bizottság legnagyobb részének dolgozni kell a szovjetközigazgatásban. Hosszabb vita után a Kormányzótanács kimondotta, hogy az egyes népbiztosságok mellé ez intéző bizottság kebeléből mindenütt, ahol ez idő szerint lehetséges, bizottságot állít fel. A népbiztos helyettese az intéző bizottság által megválasztott bizottság elnökhelyettese. A népbiztoshelyettes csak akkor vesz részt a Kormányzótanács ülésén, ha a népbiztos az ülésen nem jelenhet meg, a Kormányzótanács továbbá kimondotta, hogy az ellenőrző bizottság a Kormányzótanács ülésein részt nem vesz. 3 6. Lengyel Gyula népbiztos, a Népgazdasági Tanács elnöke a közélelmezés kérdésében tesz jelentést. Bőséges gyümölcs- és zöldségtermésünk van. Budapestre azonban nem hoznak fel semmit ezekből, aminek oka az, hogy nincsen olyan karhatalom, amely végrehajtaná a központ rendeleteit. Javasolja, hogy a legsürgősebben olyan karhatalom szerveztessék, amely gondoskodik arról, hogy az élelmiszer-rekvirálásnál és a cséplésnél a központ rendeletei végrehajtassanak, továbbá Budapesten is, a közellátás céljaira, a piacok ellenőrzésére külön megbízható karhatalom állíttassák fel. 3 A Tanácsok Országos Gyűlésén elfogadott Alkotmány 20. §-a szerint „A Szövetséges Központi Intéző" Bizottság közvetlenül is részt vesz az állami ügyek intézésében. A népbiztosokon kívül tagjai közül kerülnek ki a népbiztosok mellé rendelt és a népbiztosok munkáját kiegészítő és ellenőrző bizottságok. Ezeken kívül az Intéző Bizottság különleges föladatok végrehajtására tagjai sorából más bizottságokat is alakíthat, és bizonyos föladatok elvégzésével egyes tagjait is megbízhatja." Az Alkotmány e paragrafusának végrehajtásáról van szó, amelyet Vágó Béla már a SZKIB 1919. június 30-i ülésén szorgalmazott, és javaslatára a Belügyi Népbiztosság mellé az ellenőrző bizottságot mindjárt meg is választották.