Imre Magda: A Forradalmi Kormányzótanács jegyzőkönyvei 1919 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 13a. Budapest, 1986)

Jegyzőkönyvek

1919. június 26. A Forradalmi Kormányzótanács ülése Jelen vannak: Garbai Sándor, a Kormányzótanács elnöke, Dovcsák Antal, a Kormányzó­tanács elnökhelyettese, Szántó Béla hadügyi, Guth Antal népjóléti és köz­egészségügyi, Lengyel Gyula, Varga Jenő, Nyisztor György népbiztosok, Stefán Ágoston ruszin, Kalmár Henrik német népbiztos, a Vas- és Fém­munkások Országos Szövetségének képviseletében Miákits Ferenc és Kabók Lajos elvtársak. És Bihari Mihály jegyzőkönyvvezető. (Az ülés kezdete délután 6 órakor.) Garbai Sándor elnök üdvözli a megjelenteket, az ülést megnyitja. Fel­kéri a Vas- és Fémmunkások Országos Szövetségének képviselőjét, hogy előterjesztését adja elő. Napirend előtt Miákits Ferenc előadja, hogy a Vas- és Fémmunkások Országos Szövetsége közelében levő félig kész épületben, amely a volt iz­raelita gimnázium céljait szolgálta volna, akarta elhelyezni a maga helyisé­gét, mivel a jelenlegi helyiségek túl szűknek bizonyultak. A Vasutas Szö­vetség azonban ezt mindenáron megakadályozza, azzal az indokolással, mert a Károlyi-kormány alatt azt a MÁV megvette. Az épületben a MÁV főtisztviselők gyermekeinek részére egy külön internátust akarnak létesí­teni. Véleménye szerint nincs szükség arra, hogy a vasutasok gyermekeit egy külön szemináriumban neveljék. A vasutasok különben is abban az esetben, ha internátus céljaira megfelelő helyiséget kapnak, hozzájárulnak ahhoz, hogy az épület a vas- és fémmunkásoké legyen. Kéri a Kormányzó­tanácsot, hogy ezt az ügyet kedvezően intézze el. Szóvá teszi azt is, hogy a pártgyűlésen elhangzottak olyan kijelenté­sek, mintha a Vas- és Fémmunkások Szövetségének tisztviselői nem tennék meg a kötelességüket a proletárdiktatúrával szemben. A szövetség vezetői­nek reputációja érdekében kijelenti, hogy minden egyes ember a lehető legmesszebbmenőleg megtette és megteszi a kötelességét. Garbai Sándor elnök kijelenti, hogy a Kormányzótanács nem osztja azt a véleményt, mintha a Vas- és Fémmunkások Országos Szövetségének tisztviselői nem tennék meg a kötelességüket, mert az eredmények azt mutatják, hogy igenis igen jelentékeny mértékben teljesítették a kötelessé­a A keltezés után a következő szöveg olvasható: „csütörtökön délután fél 5 órakor, a Kormányzótanács üléstermében".

Next

/
Thumbnails
Contents