Imre Magda: A Forradalmi Kormányzótanács jegyzőkönyvei 1919 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 13a. Budapest, 1986)

Bevezetés

nács öttagú direktóriumának. Április 18-a után a fronton volt; május közepétől a Vörös Hadsereg II. hadtestének parancsnoka lett, s jelentős szerepet játszott a dunántúli ellenforradalmi megmozdulások felszámolásában. Tagja volt a párt ellenőrző bizottságának. A június 24-én újjáalakult Kormányzótanácsban közoktatásügyi népbiztos lett. A Tanácsköztársaság megdöntése után Bécsbe emigrált, majd megszakításokkal a Szovjetunióban élt, közben Németországban, az Egyesült Államokban, a skandináv országokban és távol-keleti országokban is tevékenykedett. Június 26-án a külügyi népbiztos helyettese Alpári Gyula és Bolgár Elek lett. Kevés alkalmuk volt arra, hogy a Kormányzótanács munkájában közvetlenül részt vegyenek; ugyanakkor már korábban is szerepük volt a Tanácsköztársaság külügyeinek formálásában. Alpári Gyula (1882—1944) baloldali szociáldemokrata újságíróként vált ismertté már a századforduló utáni években. 1910-ben ellenzéki magatartásáért kizárták a szociáldemokrata pártból, ekkor új munkáspárt alakítását kezdeményezte; a háború alatt támogatta a zimmerwaldisták törekvéseit. 1919 elején belépett a Kommunisták Magyarországi Fártjába. A Tanácsköztársaság első időszakában a Sajtódirektórium vezetője volt, tagja a Vörös Újság szerkesztőségének, ugyanakkor a VI. kerületi munkás- és katonatanácsban is tevékenykedett; tagja lett a Központi Munkás- és Katonatanács 80-as Bizottságának is. A Tanácsköztársaság leverése után Csehszlovákiában, majd Németországban, végül Franciaországban élt. Bolgár Elek (1883-1955) jogász, történész, 1906-tól vett részt a hazai, 1907—1911 között az amerikai magyar szocialista mozgalomban. Már 1918-ban csatlakozott a Kommunisták Magyarországi Pártjához. A Tanácsköztársaság bécsi követe volt májusig, ekkor a Történelmi Materializmus Kutató Intézetének igazgatója lett. Tagja volt a Tanácsok Országos Gyűlésének és a Szövetséges Központi Intéző Bizottságnak. A Tanácsköztársaság megdöntése után Ausztriába emigrált, majd Németországban és a Szovjetunióban élt; a felszabadulás után hazatért. A Tanácsköztársaság léte szempontjából alapvető fontosságú Hadügyi Népbiztosság vezetését a két párt egyesülésekor az egyik legbaloldalibbnak számító szociáldemokratára, a Katonatanács vezetőjére, Pogány Józsefre bízták (lásd fent). A hadügyi népbiztos helyettese két kommunista vezető: Szántó Béla és Szamuely Tibor lett. Szántó Béla (1881-1951) magántisztviselőként 1904-ben kapcsolódott be a szakszervezeti és a pártmozgalomba. Kezdettől a balszárnyhoz tartozott. 1918-ban a Katonatanács egyik vezetője, s meghatározó szerepe volt a polgári demokratikus forradalom győzelmében. A Kommunisták Magyarországi Pártjának alapítói közé tartozott, az első Központi Bizottság tagja lett. Kiemelkedő szerepet játszott a Vörös Hadsereg megszervezésében és a védelmi harc irányításában. A Hadügyi Népbiztosság vezetésében — kétszer alakították át — ő jelentette a folyamatosságot, amelynek június 24-én a vezetője lett. Részt vett a Kormányzótanács Gazdasági Bizottsága-