Imre Magda: A Forradalmi Kormányzótanács jegyzőkönyvei 1919 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 13a. Budapest, 1986)
Bevezetés
A diktatúra május elején élte át első nagy válságát. Ekkorra bontakoztak ki annak következményei, hogy április 16-án a fegyverszüneti egyezményt megszegve támadást indított a román királyi hadsereg, majd 27-én megindult a cseh burzsoá seregek előrenyomulása, -a Jf^jncia és jugoszláv intervenciós csapatok újabb területeket foglaltak el; fÊ ország több pontján ellenforradalmi megmozdulásokra került sor; ápriliíT 12-én Bécsben a magyar ellenforradalmárak létrehozták központjukat, àz Antibolsevista Comitét. Mindezek nyomán a Forradalmi Kormányzótanács április 26-i ülésén a jobboldal fellépett a diktatúra alkalmazása ellen, Doycsák Antal már kétségbe vonta a proletárdiktatúra életképességét, közvetve utalt a hatalomról való lemondás lehetőségére is. Ezt a Kormányzótanács többsége ekkor még elutasította. Az intervenciós csapatok előrenyomulása folytán azonban egyre nehezebbé vált a helyzet. Május 1-ről 2-re virradó éjszaka a Kormányzótanács rögtönzött ülésén már határozott formában felmerült, hogy a Kormányzótanács mondjon le, s adja át a hatalmat egy 12 tagú, munkásokból álló direktóriumnak. A javaslatot és a katonai helyzetet a Forradalmi Kormányzótanács másnap megvitatta, a kommunisták azt javasolták, hogy forduljanak a felfegyverzett munkássághoz, és folytassák a harcot. Május 2-án a Kormányzótanács ismételten tanácskozott, közben kikérte a munkásezredek bizalmi férfiainak, a vasmunkás bizalmi férfiaknak és a Budapesti Munkástanácsnak a véleményét. Mindezek alapján határozott a Kormányzótanács a helyén maradásáról és a védelmi harc folytatásáról. A Kormányzótanács döntései, a munkásezredekkel megerősített Vörös Hadsereg sikerei megszilárdították a Tanácsköztársaság helyzetét. A belső ellenforradalmi akciók, elsősorban a június 24-i puccskísérlet felháborította a munkásosztályt, és még szorosabban sorakozott fel a proletárhatalom mögé. Újabb válsághelyzet július végén bontakozott ki, amikor az antant diplomáciai és katonai akciói folytán ismét felerősödött a jobboldali szociáldemokrata és szakszervezeti vezetők nyomása a Kormányzótanács kommunista és baloldali szociáldemokrata tagjaira, a centristák pedig ebben a helyzetben már a jobboldaliak által kezdeményezett megoldás útjait egyengették. Az augusztus 1-én összeült Kormányzótanács elhatározta lemondását. 10 A Budapesti Munkástanács ezt a döntést tudomásul vette. Az intervenciótól szorongatott ország kifáradt munkásosztálya már nem volt egysé,w Az ülésen nem készült jegyzőkönyv. Csupán Ágoston Péter vázlatos - saját használatra szánt - feljegyzései maradtak fenn. Ebből nem állapítható meg, hogy kik voltak jelen a tanácskozáson, s az sem pontosan, hogy kik szólaltak fel. Ágoston a népbiztosok közül Kun Béla, Varga Jenő, Lengyel Gyula, Szántó Béla és Rónai Zoltán, a párt, illetve a szakszervezeti vezetők közül Weltner Jakab, Peyer Károly, Haubrich József, Rudas László, továbbá Szamuely Tibor felszólalásáról készített hevenyészett jegyzetet és utalt arra, hogy ő maga is hozzászólt. Ágoston szerint a felszólalók többsége reménytelennek tartotta a további ellenállást, különböző megfontolás alapján ugyan, de a Kormányzótanács lemondása mellett foglalt állást. A feljegyzés kitér a szakszervezeti kormány megalakítására és első intézkedéseire is. (Pl Arch. 689. f. 5. ő. e.)
