Franciscus Dőry: Decreta Regni Hungariae : Gesetze und Verordnungen Ungarns 1301–1457 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 11. Budapest, 1976)

Bevezetés

tudták az eredetit. Nem kevésbé vigyáztak az autentikus példányokra azok a nagyurak, akiknek — az egyes hátiratok bizonysága szerint — ugyancsak kézbesítették ezeket; így az 1435. márc. 8-i decretum VII. cikkéből a nádor 1446-ban hiteles átiratban adott ki egy bekezdést. Ennek az esetnek különös fontosságot ad az a tény, hogy az átírás Zsigmond halála után közel egy évtizeddel történt. Az 1440-as évektől kezdve különösen azokra a törvénycikkekre tértek vissza a király és az alattvalók, amelyek határidőt szabtak. Érthető ez, hiszen a határidő elteltével rendszerint földbirtokhoz kapcsolódó jogok mentek veszendőbe. így az 1403. okt. 8-i decretum IX. cikkében a király hűségére való visszatérésre szabott határidő elteltére tudomásunk szerint 1409-ig hivatkoztak. Az 1405. ápr. 24. előtt az oklevelek bemutatásáról és megerősítéséről hozott (elveszett) decretumra számos esetben utaltak, sőt 1409-ben Magyarországon, 1412-ben Erdélyben általános vizsgálatot is hajtottak végre ennek alapján. Különösen gyakorivá vált a törvényekre való hivatkozás 1444-től kezdve, amikor a feudális anarchia, illetve az interregnum viszonyai között a törvényhozás újra meg újra határidőt szabott az elfoglalt birtokok visszabocsátására, s — amit alig várnánk — számos úr valóban eleget is tett a jogszabálynak. Az 1451. [márciusi] decretumot, mely a birtokjogi vitákról szólt, éppen ilyen hivatkozásokból ismerjük. Az anarchia ellen küzdő tábor, amelyben felsorakozott a középnemesség politikailag döntő súlyú rétege is, az 1444. ápr. 18-i decretum XXV. cikkétől kezdve ismételten kimondatta a hatalmaskodási perek gyors elintézését biztosító „értesítő idézést", és ezt (az idézett törvénycikk kihirdetésétől számítva) sikeresen alkalmazta is. Az 1447. márc. 25-i decretum XV. cikkét, mely ugyanezt tartalmazta, V. László trónra lépése után is idézték. Azt is tapasztaljuk a XV. század törvényhozásában, hogy megújít egyes régebben hozott rendelkezéseket. Ez a jelenség két ellentétes következtetésre ad alkalmat; egyrészt arra, hogy a régi törvényt nem tartották meg, másrészt azonban arra is, hogy a decretum tekintélye már jelentett valamit a bizonyos politikai-jogi célokért küzdők számára. Ezt a megfigyelést támasztja alá a jobbágyköltözésről szóló 1397. aug. 3-i decretum majdnem szó szerinti új kiadása (1405. máj. 24. XIV-XVI. tc. és concl., 1407. jan. 20., 1409. júl. 26.), illetve rövidített idézése (1405. ápr. 15. VI. tc), az espereseknek a megölt emberek temetéséért jogtalanul szedett márkája elleni fellépés az 1351 : II. cikkben, s újra az 1439. máj. 29-i XXXIV. cikkben, vagy Zsigmond illetékszabályozásának (1435. márc. 8. X. tc.) megismétlése az 1447. márc. 25-i decretum XXV. cikkében. Azt se feledjük, hogy amikor nem törvényszövegrészek, hanem jogelvek ismétlődtek meg évtizedeken keresztül, ezek nem maradhattak hatástalanok a gyakorlatban. így a hatalmaskodás megtorlásába először az 1397. októberi decretum LIII. cikke kapcsolta be a nemesi vármegyét, s ezt az oklevelek gyakran idézték is; később az 1435. márc. 8-i III-IV. tc. és az ezt megismétlő 1439. máj. 29-i XXIX-XXX. tc. már az eljárást is részletesen körülírta. Ugyancsak kettős tanulságot vonhatunk le a „non obstante" záradékkal kiadott királyi oklevelekből, amelyek mind az Anjouk, mind Zsigmond alatt szép számmal találhatók. Egyrészt azt, hogy a király nemcsak a törvény megalkotására, 58