Franciscus Dőry: Decreta Regni Hungariae : Gesetze und Verordnungen Ungarns 1301–1457 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 11. Budapest, 1976)

Bevezetés

tette ki négy cikkel. A sort azután I. Mátyásnak 1464-ben, koronázó országgyűlésén hozott törvénye zárta le. Ezekkel a kétségtelenül legünnepélyesebb jogbiztosító decretumokkal szemben az Anjouk vagy tanácsukkal (prelati et barones) vagy legfeljebb ennek és bizonyos alkalmakkor összegyűlt nemeseknek (nobiles) egyetértésével rendelkeztek a jogszolgáltatás, a pénzreform, a fiúsítás vagy az éppen rendezésre váró más kérdés tekintetében. A jogalkotásban részt vevők köre még változatosabb volt Zsigmond uralkodása idején. A jelen kötetben közzétett decretumok, illetve töredékek jelentős száma arra mutat, hogy Zsigmond jogalkotása elődeiénél sokkal szélesebb körre terjedt ki; így csak az 1405. esztendő második negyéből három decretumának kibocsátásáról tudunk. Míg egyházpolitikájának fordulatai miatt a főpapok nemegyszer hiányoznak a jogszabály alkotásában részt vevők közül — de hiszen így volt ez már az 1351-i decretumnál is —, a nagyurak mellett egyre inkább, sőt majdnem törvényszerűen jelenik meg a tehetősebb, középbirtokos nemesek (proceres) csoportja, ha ugyan nem a Mária óta szokásossá vált képviseleti országgyűlés jön össze. Amellett a király a jogalkotás céljához és alkalmához képest igen változatos módon gyakorolja törvényhozó tevékenységét: így az 1405. április 15-i városi törvényt „convocatis . . . civitatum, oppidorum et liberarum villarum [regiarum] nunciis et legatis" hozza meg, a saját ügyben való ítélkezést eltiltó 1421. júl. 23-i decretumot pedig „unacum prelatis et baronibus proceribusque" bíráskodás közben, egy kb. egykorú utalás szerint Pozsony megye közgyűlésén alkotja meg. A nemesek fölötti bíráskodást szabályozó 1421. szept. 3-i decretum ugyanezzel a testülettel, de Budán tartott törvényszékén jött létre, az 1427. és 1430. esztendők törvényei pedig megint csak a tanács bevonásával. Ezzel szemben az 1435-i Decretum Maiust, amely — ha nem illeszkedik is a szabadságok megújításának sorába — örök érvényű nagy törvényalkotás, a jogviszonyok széles körének szabályozása kíván lenni, éppen ezért a nagyurak mellett „totum corpus . . . regni cum plena facultate absentium representantium" megyei követek is alkották meg. Ebben a kápráztatóan változatos gyakorlatban anakronizmus lenne egységes szabályt, a törvényhozásban részt vevők körét vagy eljárását rendező elvet keresni. De ugyanilyen hiba lenne a jogalkotás termékei közül kirekeszteni azokat, amelyek nem a királynak és a rendi „ország" képviseletének akaratnyilvánítását foglalják magukban. A vármegyékben és városokban öntudatra és politikai gyakorlatra szert tevő nemesség, ill. polgárság, az egyre kevésbé nélkülözhető rendi képviselet a nagyhatalmi politikája ezer gondjával elfoglalt Zsigmond mellett a törvényhozás olyan tényezőjévé nő fel, melyet a császár utódai: Albert, I. Ulászló és később V. László, biztonsággal már alig mellőzhetnek. A válság korszakai vagy az uralkodó távolléte a saját kezdeményezésére utalják a tanácsot és az általa összehívott nemességet; így az 1386. aug. 27. utánra keltezhető decretumot Mária fogsága idején az országgyűlés, az 1417. júl. 21-it a távollevő Zsigmond utasítására és nevében a tanács a megyei „proceres"-szel, az I. Ulászló halála után 1445. máj. 7-én kiadott törvényt „universi prelati, barones, milites, nobiles ac civitatenses regnicoleque" alkotják meg. Egyetlen ismert decretum (1446. jún. 13.) kel Hunyadi