Franciscus Dőry: Decreta Regni Hungariae : Gesetze und Verordnungen Ungarns 1301–1457 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 11. Budapest, 1976)
Bevezetés
számos hibát tartalmaznak. Amellett abban az időben, amikor az egyházi és világi méltóságok, főúri és nemes családok féltve őrizték levéltáraikat, s az eredetiek felkutatására több esztendős utazást kellett tenniük, amikor a hatezer példányban kibocsátott felhívásukra a kitűzött jutalmak ellenére is csak két választ kaptak, 25 nem is gondolhattak valamennyi példány összehasonlítására, hanem meg kellett elégedniük egy-két variáns közlésével. Mivel a CJH kiegészítését tekintették elsőrangú feladatuknak, a törvénygyűjteményben fcglalt szövegekkel legfeljebb „lectiones variantes" közzététele formájában foglalkoztak, új kiadásukat csak tervezték, de meg nem valósították. így a modern kritikai kiadásnak Kovachichék szövegeit is alaposan felül kell vizsgálnia. Az a követelmény, amelyet ők negyediknek hangoztattak, a „collectio authentica" ma már tárgytalanná vált. Arról volt ugyanis szó, hogy a törvények javított kiadását országgyűlési bizottság vagy — ha nem ül együtt a diéta — a királyi kúria vizsgálja felül, s a hitelességére vonatkozó oklevelet maga az uralkodó adja ki. 26 Ha Kovachichék terve a maguk idejében megvalósul, ennek lett volna értelme, hiszen a CJH részben még hatályos jogszabályokat tartalmazott. Kudarcukat lényegében az okozta, hogy a történeti hűség igényét támasztották olyan szövegekkel szemben, amelyekhez eminens osztályérdekek fűződtek. A CJH történeti forrásként való felfogásának a burzsoá korszakban elvileg nem lehetett volna már akadálya, hiszen ami az 1848 előtti törvényekből még hatályosnak számított — ezt a millenniumi kiadásban nagyobb betűkkel szedették —, már csak az „ősi alkotmány" szempontjából jöhetett szóba. Ma azonban, megszabadulva a feudalizmusban és a hűbéri maradványokkal terhelt polgári korszakban meglevő korlátoktól, a decretumokat pusztán történeti és jogtörténeti forrásoknak tekintjük, s azt akarjuk megvalósítani, amit a Hajnóczy ihletésétől érintett Kovachichok terveztek, s ami ellen az ellenforradalmi korszak vezető jogtörténésze tiltakozott. Kiadásunk elvi állásfoglalást jelent a felszabadulásig irányadó „corpus clausum" tanával szemben, amellett — számos hibaforrás kiküszöbölésével 27 — gyakorlati segítséget is kíván nyújtani a történetkutatásnak és -oktatásnak. Kiadványunk számára tehát továbbra is fennáll az a követelmény, hogy „collectio authentica" Jegyen, csak más értelemben: a szövegeknek történeti hitelességét jelenti. A „collectio completa" és „correcta" kívánalmainak a ma lehetséges mértékben ugyancsak eleget kíván tenni. De rendkívüli nehézségekbe ütközik a még hátralevő szempont, a „collectio pura" érvényesítésében. Amikor az úttörők 1816-ban benyújtották az új CJH-kiadás tervét, elsőnek a következő elvet szögezték le: „Hanc editionem nonnisi Decreta Regum, et Constitutiones StatuumetOO. [Ordinum] Regni, in generalibus Comitiis condita, ingredientur; excludentur proinde omnia heterogenea, per privatos Editores, propria authoritate Corpori Juris Hungarici, hactenus perperam immixta .. ," 28 Amennyiben 25 J. N. Kovachich: Notitiae praeliminares ... p. 145. 26 Uo. pp. 171-172. 27 Néhány példát hoztunk következő cikkünkben: A Mohács előtti magyar törvények kritikai kiadásáról. Levéltári Híradó 10/2 (1960) pp. 45-49. 28 J. N. Kovachich: Notitiae praeliminares... p. 158.
