Szentpétery Imre: Az Árpádházi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke II. kötet 2-3. füzet 1272–1290 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 9. Budapest, 1961)

ELŐSZÓ a II. kötet 2—3. füzetéhez A magyar történet XI—XIII. századi okleveles forrásainak összefoglaló corpusa iránt már régóta felmerült a kutatók részéről az igény. Részben ennek az igénynek kielégítését célozta a néhai Szentpétery Imre akadémikus által még az első világháború előtt megkezdett vállalkozás. A század elején Európa-szerte gyakori volt az olyan forráspublikáció, amely az egyes oklevélkibocsátók — elsősorban uralkodók — okleveleit összegyűjtve, s oklevéltani vizsgálat alá vetve adta közre. Ez a módszer ugyan ma már elavultnak minősíthető, oklevéltani szempontból fontos indoka van: az egy oklevéladó kancelláriájából kikerült oklevelek sokkal egyszerűbben és ugyanakkor sokkal alaposabban vonhatók kritikai vizsgálat alá, mint egy korszak valamennyi oklevele. Ez az irányzat vezette a Magyar Tudományos Akadémiát, amikor 1913-ban megbízta Szentpétery Imrét, hogy készítse el az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzékét. Szentpétery azonnal hozzákezdett az anyaggyűjtéshez, s egy évtized múlva, 1923-ban napvilágot látott az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke c. munka 1. füzete, amelyet 1927-ben és 1931-ben követett a 2. és 3. füzet, s ezzel elkészült a mű I. kötete, mely IV. Béla okleveleivel zárult. 12 évi szünet után 1943-ban jelent meg a II. kötet I. füzete V. István okleveleivel. A szerző e füzet esetében eltért az I. kötetnél követett gyakorlattól. Amíg ugyanis az I. kötet esetében a három füzet folytatólagos lapszámozással készült, s a 3. füzet tartalmazta az egész kötet névmutatóját, addig a II. kötet 1. füzete, amely egy szerves egészet (V. István okleveleit) ölel fel, önálló névmutatóval rendelkezik. Szentpétery elképzelése szerint a II. kötet további füzeteinek megjelenése esetén azok csatlakoznának az 1. füzethez, s ugyanúgy egybe lettek volna köttethetők, miként az az I. kötet esetében történt. E füzet megjelenése után Szentpétery — kiadási lehetőség hiányában — nem folytatta összegyűjtött anyagának feldolgozását. A Magyar Tudományos Tanács, illetőleg az újjáalakult Magyar Tudományos Akadémia első kiadói tervében azonban már szerepelt a további füzetek kiadása a Magyar Történelmi Társulat kiadványaként. Szentpétery javaslatára a II. kötet 2. füzete került be első helyen a kiadói tervbe, amely szerint e füzet IV. László okleveleit tartalmazta volna az 1279. év végéig. Szentpétery a terv elfogadása után ismét azonnal hozzákezdett a munkához, az évtizedekkel előbb gyűjtött és az évek során állandóan kiegészítgetett anyag feldolgozásához, sajtó alá rendezéséhez. E munkájával az 1279. aug. 10-i oklevélig (bezárólag) jutott el 1950 nyarán bekövetkezett haláláig. Ezt az általa purum-nak nevezett kéziratot nyomdakésznek tekintette. Szentpétery halála után a Magyar Történelmi Társulat vezetőségének megbízásából az 1951. év végén alulírott vette át a családtól a fentemlített purum-ot. A feladat a nyomdakésznek tartott kézirattal kapcsolatban ekkor úgy látszott, csupán az, hogy az Országos Levéltár családi levéltáraiból a Mohácselőtti Gyűjteménybe újonnan elhelyezett és „Dl." számot kapott oklevelek új jelzete szerepel-