Iványi Emma: Magyar minisztertanácsi jegyzőkönyvek az első világháború korából 1914–1918 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 8. Budapest, 1960)

1914. év

történik, amellyel a kölcsönös megértés érdekében szembeszállni kellene. Ha a tisztikar majdan arra a helyes belátásra fog jutni, hogy úgy járandóságai, mint lakpénzei előnyösebben vannaK megállapítva, mint a polgári tisztviselőkéi, akkor ez igazságosabb és türelmesebb megítélését fogja maga után vonni annak a — sajnos — szűkös elbánásnak, amelyben az állam, nyomasztó pénzügyi helyzete miatt, Összes alkalmazottait részesíteni kénytelen. Ebben a megvilágításban talán a hadügyi kormány is tárgyilagosan fogja megítélni azt az állásfoglalást, melyet a magyar kormány a katonai személyek ellátása kérdésében eddig elfoglalt. A magyar kormány sohasem tagadta hogy a katonai személyek ebben a pontban hátrányban vannak. Csakhogy ugyanakkor állami szervezetünk más sebes pontjaira is kellett rámutatni, ahol, mint különösen a lakpénzeknél az állami tisztviselőknek nagyon jogosult panaszával van dolgunk, amelynek tisztázása előtt a másik kérdéssel foglalkozni nem lehetett anélkül, hogy a polgári tisztviselőkkel szemben igazságtalanság ne történjék. A hirtelen kitört háború, igaz, annyival inkább előtérbe tolta az ellátás kérdésének megoldását, mert éppen a háborúban szerencsétlenül jártaknak és hátramaradottjaiknak ellátása sok tekintetben elégtelen. Nem lehet kétségbe vonni, hogy az ezen viszonyok megjavítása iránti igény mindenképpen jogosult ós a magyar kormánynak e tekintetben, a miniszterelnök úr nézete szerint, a lehetőség határáig el kell mennie. A mostani törvényes állapotnak megváltoztatása azonban természetesen csak a törvényhozás útján volna lehetséges és csak a háború után történhetnék meg, amikor aztán a megalkotandó törvénynek visszaható erőt lehetne adni a háborúban sebesültekre, vagy elesettekre. A kérdés rendezését, fájdalom, a háború végéig kell kitölni, mert csak akkor leszünk abban a helyzetben, hogy megítélhessük a felállítandó jogszabályoknak pénzügyi következményeit, valamint azokat a pénzügyi lehetőségeket, amelyek akkor a monarchia két állama részére egyáltalában meglesznek. Világháborúban állunk, melynek terhei és szenvedései elemi erővel nyomják az egész társadalmat, és amelynek politikai ós pénzügyi következményei egyáltalában beláthatatlanok. Életveszély a mozgósított nép sorsa, közgazdasági ínség a nem mozgósítottaké. A háború alatt az egész békés társadalomnak gazdasági áldozatokat kell hoznia, amelyek messze meghaladják a mozgósítottak családtagjaira háramló terheket. Arról pedig, milyen lesz a monarchia gazdasági és pénzügyi képe a háború után, előre senki sem alkothat magának fogalmat. Még a szerencsés háború is alig fogja lehetővé tenni, hogy a hadjárat valamennyi pénzügyi terhét ellenségeinkre hárítsuk. Kevésbbé szerencsés kimenetel esetében állam és társadalom megromlott anyagi viszonyok között fogja magát találni a nagy harc után és csak azután lehet határozatot hozni aziránt, hogy mennyiben lehetne még a legszükségesebb és legnemesebb szükségleteket is az állam részéről kielégíteni. Ebben a nagyon komoly és fenyegető pénzügyi helyzetben miniszterelnök felfogása szerint tehát a magyar kormány csak ahhoz adhatja meg beleegyezését, hogy az új ellátási törvényre vonatkozó előzetes tanácskozások megkezdessenek és ehhez képest a magyar kormány kijelenthetné, hogy e tekintetben szívesen áll rendelkezésre. A kérdésre vonatkozó végleges határozathozatal azonban csak a háború végén történhetnék meg