Iványi Emma: Magyar minisztertanácsi jegyzőkönyvek az első világháború korából 1914–1918 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 8. Budapest, 1960)

1918. év

1918. okt. 20. (34.) — 1. Az osztrák—magyar perszonálunióra vonatkozó törvényjavaslat. A törvényjavaslat IV. Károly 1918. október 16-i manifesztuma következményeképpen jött létre. A bolgár front szeptember végén történt összeomlása (vö. 1918 — 30 — 16.) közeli katonai vereséggel fenyegetett és megnövelte a belső erők forrongását is. Ebben a válságos helyzetben az uralkodó és környezete belátta, hogy az eddiginél jelentősebb kísérletekre van szükség a Monarchia megmentése érdekében. Október elején a németekkel együtt jegyzéket juttattak el Wilson amerikai elnökhöz, azonnali békét, ill. fegyverszünetet kérve. Ugyanakkor, a nemzetiségek lecsillapítása reményéber, a Monarchia föderatív átszervezésének terve is felmerült, Wilson 10. pontja értelmében, amely szerint „Ausztria-Magyarország népeinek autonómia adandó". Az október 16-i manifesztumban az uralkodó kijelentette, hogy elismeri a népek önrendelkezési jogát és Ausztriát szövetséges (föderatív) állammá alakítja át. A manifesztum azért nem terjedt ki az egész Monarchiára, mert Wekerle Magyarországot illetően tiltakozását jelentette be, hivatkozva a király koronázási esküjére, sőt belevétetett egy mondatot, amely szerint Ausztria újjáalakítása nem érintheti a magyar szent korona országainak integritását. Kieszközölte a király hozzájárulását ahhoz is, hogy az 1867. évi kiegyezés hatályon kívül helyezésével a két ország egymáshoz való viszonyát a perszonális unió alapján szabályozzák. Hasonló értelemben nyilatkozott Wekerle a képviselőház október 16-i ülésén, kifejtve még, hogy az 1867 : XII. tc. megváltoztatása után is érvényben ma.rad az 1723. évi pragmática sanctio, amely a két ország között megállapítja a kölcsönös védelem kötelezettségét, ígéretet tett a nemzetiségekkel való megegyezés útjának keresésére is. A perszonális uniót illetően október 17-én Wekerle álláspontjához csatlakozott Tisza István is. (Siklós András: Magyarország története 1917—1919. Budapest, 1958. — Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar. Kézirat. 35 — 37. o. és Gratz i. m. II. k. 378 — 381. o.)' Miniszterelnök úr előadja, miszerint az ismert osztrák események következtében az 1867 : XII. törvénycikkben foglalt rendezés helyett a tiszta perszonálunió alapján kell szabályozni az ő felsége uralkodása alatt álló többi országgal fennálló s a pragmática sanctión alapuló kapcsolatot. E célból az igazságügyminiszter úr törvényjavaslatot készített a magyar szent korona országainak állami függetlenségéről. Igazságügyminiszter úr most az említett törvényjavaslatot a következőkben ismerteti: A törvényjavaslat, az új szabályozás körülményeire utaló bevezetés után, 1. §-ában a tiszta perszonálunió elvét proklamálja, 2. §-ában a trónöröklésre, a kölcsönös védelemre és az együttes birtoklásra nézve épségben tartja az 1723. évi I. II. és III. törvénycikkeket, 3. §-ában az önálló magyar haderő szervezését és a hadügyek önálló intézésének szabályozását külön törvénynek tartja fenn, 4. §-ában pedig a külügyek önálló intézéséről, a magyar külügyminiszterről, úgyszintén a diplomáciai és konzuli szervezésről szóló külön törvényre vonatkozó fenntartás után, a béketárgyalásokon külön magyar meghatalmazott részvételéről, továbbá a harmadik államok irányában Ausztriával együttesen létrejött nemzetközi szerződések ideiglenes érvényben maradásáról intézkedik. Az 5. § az eddig közös ügyekre vonatkozó viszony felbontásának végrehajtásához szükséges megfelelő javaslatok előterjesztését ós a fegyveres erő leszerelésénél a különválasztás követelményének érvényesítését biztosítja. A 6. § a külgazdasági viszonyok új szabályozásának, a 7. § pedig a jegybank-ügy önálló szabályozásának és az Osztrák—Magyar Bankkal szemben fennálló tartozás rendezésének előkészítésére nézve tartalmaz rendelkezéseket. A 8. §. a társországokkal való viszony újabb szabályozását az