Iványi Emma: Magyar minisztertanácsi jegyzőkönyvek az első világháború korából 1914–1918 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 8. Budapest, 1960)
1917. év
csos nyugalmazott államtitkár urat jelöli ki, a mellé beosztandó szakértők tekintetében pedig a kijelölést az illető szakminiszter urakra bízza. Egyben felkéri gróf Hadik János miniszter urat, hogy legközelebbi tanácskozásai alkalmával a hadseregfőparancsnokságnál szíveskedjék szóbahozni azt a kívánságot is, hogy Hománia és Orosz-Lengyelország elfoglalt területein hasonló képviseletünk életre hívassék. 241. 1917. nov. 15. (40.) — 47. Az aszalt szilva és szilvaíz árának szabályozása. A közélelmezési ügyek vezetésével megbízott miniszter „bemutatja az általa készített rendelet tervezetét, amely szerint az 1917/18. gazdasági év folyamán termelendő aszalt szilva- és szilvaíz-készleteknek a termelő házi és gazdasági szükségletére fel nem használt — eladásra szánt — részét 1917. november 25-ig a Szilvaközpontnak megvételre fel kell ajánlani, továbbá szabályoztatnak az árak, mégpedig aszerint, hogy az áru a magyar szent korona országaiból, Szerbiából vagy Bosznia-Hercegovinából ered. A tervezett árak általában jelentékenyen magasabbak a múlt évi áraknál. Ennek indoka a termelési és feldolgozási költségek emelkedésén kívül főképen az, hogy a szerbiai ós bosznia-hercegovinai termékek árára vonatkozólag a császári és királyi hadügyminisztériumban folyó évi szeptember hó 11-én az érdekeltek között tartott értekezleten, amelyen a magyar és az osztrák kormány, a boszniai—hercegovinál országos kormány ós a belgrádi katonai kormányzóság is képviselve voltak, a boszniai-hercegovinai országos kormány csupán ily árakon volt hajlandó az ottani termékeket átengedni s ezen árakhoz az osztrák kormány már hozzá is járult. Ezen áraknál aránytalanul alacsonyabban a hazai termékek árai sem szabhatók meg, figyelemmel a közgazdasági tekintetekre és a felajánlási kötelezettség kívánt eredményére is. Kéri a bemutatott tervezethez a minisztertanács hozzájárulását és felhatalmazását arra, hogy az a minisztérium rendelete gyanánt kiadassék. A minisztertanács a kórt felhatalmazást megadja." L. 4531/1917. M. E. sz. r., 1917. nov. 16., R. T. 1917. 2329 — 2332. o. 242. 1917. nov. 15. (40.) — 48. A tejárak emelése. „A közélelmezési ügyek vezetésével megbízott miniszter úr előadja, hogy a takarmányhiány és az árak hihetetlen mérvű emelkedése a tejtermelés csökkenését idézte elő. A gazdák egymásután oszlatják fel tehenészetüket főleg