Iványi Emma: Magyar minisztertanácsi jegyzőkönyvek az első világháború korából 1914–1918 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 8. Budapest, 1960)
1916. év
1912. évi május 1-i értékkel négy év tartamára, vagyis 1916. évi május l-ig terjedő időre elhelyeztetett. A Magyar Altalános Hitelbank és érdektársai a betét további meghagyását kérvén, figyelemmel arra, hogy előadó miniszter úr részéről is kívánatosnak tartja, hogy a nevezett new-yorki intézettől, amely ezidőszerint már jelentős üzleti tevékenységet fejt ki, s a mostani időt a magyarság körében leendő népszerűvé tételére különösen felhasználhatja, az állami támogatás a jelenlegi rendkívüli viszonyok között el ne vonassék, a szóbanforgó betétet a fentemlített esedékességi naptól, vagyis 1916. május 1-től számítandó, évi 2y 2 % naptári félévenként megtérítendő kamatok mellett a Magyar Altalános Hitelbanknál egyelőre továbbra is meghagyni szándékszik azzal a kikötéssel, hogy a betét három havi előzetes felmondás után lesz visszafizetendő. Kéri ehhez a minisztertanács hozzájárulását. A minisztertanács a kért hozzájárulást megadja. 131. 1916. aug. 14. (13.) — 52. Vita a horvát országos kormány által kiadott és a szabadkereskedelmet korlátozó rendeletek jogosságáról. Vö. 1916 — 8—47. „A horvát-szlavón-dalmát miniszter úr előadja, hogy a horvát-szlavóndalmát országos kormány több ízben olyan rendeleteket adott ki, amelyek egyes olyan termények vagy árucsoportok adásvételét korlátozzák, sőt azok kivitelét Horvát-Szlavónországok területéről egyenesen megtiltják, melyeknek forgalma különben a magyar szent korona országain belül, sőt az OsztrákMagyar Monarchiában is szabad, anélkül, hogy az ilyen rendeletek kiadásának szándókáról a központi kormányt előzetesen értesítette volna." Mivel a kiegyezés értelmében a kereskedelem a két ország közös ügye, előadó miniszter a minisztertanács felhatalmazását kéri ahhoz, hogy „1/ a m. kir. kormány nevében a kir. horvát-szlavón-dalmát országos kormányt megkereshesse az iránt, hogy a jövőben minden olyan rendeletet, amely a szabad kereskedelmet bármiképen korlátozni volna hivatva és élelmezési tekintetekből különben meg volna okolva, előzetes hozzájárulás végett a központi kormánnyal közölje, 2/ a m. kir. kormány nevében kijelenthesse, miszerint a központi kormány lehetőleg minden olyan rendelet kibocsátása előtt, amely Horvát-Szlavónországok élelmezését érinti, alkalmat fog adni a horvát-szlavón-dalmát országos kormánynak, hogy kívánságait előadja, ha pedig ez az ügy sürgőssége miatt nem volna lehetséges, a rendelet kibocsátása után készséggel meghallgatja az országos kormány netaláni kívánságait, végül 3/ a kir. horvát-szlavón-dalmát országos kormányt a m. kir. kormány nevében felhívassa, hogy az eddig kiadott és a kereskedelmet korlátozó autonóm rendeletek hatályon kívül helyezése tárgyában megfelelően intézkedjék, 1 Vö. 1916 — 8 — 47. szövege után következő kommentárral.