Iványi Emma: Magyar minisztertanácsi jegyzőkönyvek az első világháború korából 1914–1918 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 8. Budapest, 1960)
1915. év
hogy a földgáz és az ásványolajfélék bányászai i jogát és ezzel az üzlet legkockázatosabb részét az alapítandó társaságra átruházta, illetve áthárította. Emellett sikerült az állam részére műszaki és üzleti tekintetben úgy a termelésre, mint az értékesítésre rendkívül messzemenő befolyást biztosítani." A vállalkozó részvénytársaságnak az eddig ismert gázterületnek csak kisebbik részét adta át. Az átadott földgáz ellen értékéül társasági részvények átvételét és ezenfelül a jövedelmezőség emelkedésével fokozatosan növekedő nyereségrészesedést kötötte ki. „Az ásványolajszerződés csak folyománya annak, hogy előadó miniszter úr a földgáz bányászati jogát a társaságra ruházta át. Ebben a szerződésben a földgázszerződés alapján járó nyereségrészesedésen felül még a termeléssel fokozatosan emelkedő nyersolaj termelési részesedóst is kötötte ki. Önért hetően gondoskodott az előadó miniszter úr arról is, hogy az ásványolaj termelése egyoldalú elbírálása szerint csak akkor és úgy legyen folytatható, hogy az a földgáz kitermelését kedvezőtlenül ne befolyásolhassa." Vö. 1916 — 1 — 65. 108. 1915. dec. 8. (23.) — 51. Az 1915. november és december havi mozgósítási pénzszükséglet. L. VII. táblázat A pénzügyminiszter ismerteti a szükséges kiadásokat. 1 „Előadó miniszter úr bejelenti továbbá, hogy a szárazföldi hadsereg folyó évi november havi mozgósítási pénzszükségletének fedezésére a fentemlített minisztertanácsi előterjesztésében jelzett 1.033,000.000 K-nál 2 62,000.000 K-val kisebb összeg volt rendelkezésre bocsátandó, mert a hadsereg részére annak idején bevásárolt glycerintartalmú nyersanyagok vételára fejében augusztus hónapban rendelkezésre bocsátott 62,000.000 korona a szóban lévő nyersanyagok értékesítése folytán november hónapban visszatórült, tehát olyan bevételeként jelentkezett a hadügyi igazgatásnak, amely a novemberre bejelentett mozgósítási szükséglet részbeni fedezésére volt fordítható." „A haditengerészet folyó évi december havi mozgósítási szükséglete fejében ugyancsak 15,000.000 K igényeltetik. Ezenkívül 5,500.000 K-t igényel a hadügyminisztérium december hónapra, a tervbevett új tengeralattjáró naszádok építési költségeinek fedezésére szükséges összeg első részleteképen. A haditengerészet ezen december havi szükségleteinek együttes összegéből a kvóta arányában a magyar szent korona országai által 7,462.000 K fedezendő. A pénzügyminiszter úr megjegyzi még, hogy az új tengeralattjárók (6 megnagyobbított B. naszád, 4 nagy tengeralattjáró s a szükséges szárazföldi berendezések) építkezésére vonatkozó s a minisztertanácsban már megbeszélés tárgyát képezett programúinak végrehajtása az előzetes számítások szerint az 1915/1916. költségvetési évben mintegy 40 millió koronát fog igényelni." 1 VII. táblázat. 2 Uo.