Iványi Emma: Magyar minisztertanácsi jegyzőkönyvek az első világháború korából 1914–1918 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 8. Budapest, 1960)

1915. év

közös miniszteri értekezlet kívánsága jusson kifejezésre akkor, ha esetleg bizonyos részről trialisztikus tervekkel állanának elő. Ezt az eljárást azért ajánlja, hogy ne csináljunk magunknak a lengyelekből ellenséget. Elnöklő miniszterelnök úr mindenekelőtt ez utóbbi aggályra jegyzi meg, hogy már az eddigi megbeszéléseknél napvilágra.jött, hogy úgy az osztrák, mint a közös kormány a dualizmus fenntartásának álláspontjára helyezkedett. Azután reflektálva a pénzügyminiszter úr fejtegetéseire, megjegyzi, hogy a pénzügyminiszter úr joggal nevezte a maga nézetét túl pesszimisztikusnak. Az úgynevezett vívmányokkal való operálással csak kárt okoznánk a nemzet valódi hatalmi érdekeinek. A magyar nemzet e háborúban teljesített óriási szolgálatainak jutalmául gyarapodott súlyban, tekintélyben, valódi hatalomban. Egy megnagyobbodott, mintegy 60 milliónyi lakossággal bíró nagyhatalomnak marad paritásos tényezője, s csak a háború terheinek viselésénél mintegy évi 150 millió korona évi könnyebbséget nyer Lengyelország meghódítása s e terhek viselésébe való bevonása révén. Ezek után elnöklő miniszterelnök úr áttérve a felvetett kérdések II. csoportjára, előadja, hogy Boszniát ós Hercegovinát illetőleg azon a határozott állásponton van, hogy azok jelenlegi közjogi helyzete tarthatatlan és célszerűen csakis a magyar szent koronához való csatolásuk útján rendezhető. E mellett szól a történelmi jog, a földrajzi helyzet és az a körülmény, hogy ilyen nagy délszláv tömegnek Ausztriához való csatolása újabb veszélyt jelentene az ottani németség számára. Egyáltalán nem zárkózik el a magyarországi délszláv népesség ilyen erősödésével járó aggályok elől, de azt hiszi, hogy a szóbanforgó veszélyekkel a magyar nemzet, kedvezőbb erőviszonyainál fogva, jobb kilátásokkal fog megbirkózhatni. Nézete szerint Bosznia autonóm életében előreláthatólag hosszabb átmeneti ideig tartó szünetnek kellene beállania, miután csakis minden zavaró helyi befolyástól független erős és igazságos kormányzat fogja ott az állam tekintélyét megerősíthetni, s a különböző bomlasztó hatásokkal a harcot sikerrel felvehetni. Az adminisztráció rendezése, a közoktatásnak megbízható kezekbe lefektetése s az ottani közhangulatnak lényeges megnyugvása után fog lehetni majd Bosznia-Hercegovinát a magyar szent korona alkotmányos életébe belevonni s csakis akkor fog lehetni e tartományok önkormányzatát, a közös állami ügyek intézésében való részvételót s Magyarországhoz, esetleg Horvát-Szlavónországokhoz való kapcsolásának egyéb kérdéseit megoldani. Nehezebb a határozat Dalmáciára nézve, amelynek hozzánk csatolását a geográfiai helyzettel kapcsolatos nagyon fontos közgazdasági szempontokon, s a Dalmáciából Bosznia szerb lakosságára gyakorlandó befolyásra való tekintet mellett az e tárgyban az 1868. évi XXX. t. c

9-ben a társországokkal szemben tett ígéret a magyar nemzetre nézve jóformán kötelezővé teszi. Ennek az ígéretnek beváltására Lengyelország annexiója esetén most kínálkoznék kedvező alkalom, amelynek elmulasztása világosan megértetné a horvátokkal, hogy a magyar nemzet Dalmáciának visszaszerzésére nem hajlandó, s ez messzemenő káros kihatással lehetne az egész horvát közönség gondolat- és érzelemvilágára. Másrészről azonban Dalmáciának Horvát-Szlavónországokkal való egye9 A Magyarország s Horvát-, Szlavón- és Dalmát országok között fennforgott közjogi kérdések kiegyenlítése iránt létrejött egyezmény becikkelyezéséről szóló, ún. magyar—horvát kiegyezési törvény.