Iványi Emma: Magyar minisztertanácsi jegyzőkönyvek az első világháború korából 1914–1918 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 8. Budapest, 1960)
1915. év
kellett volna a monarchia két államának állítania, hogy a Magyarországból állított 2,868.776 ember a törvényes 42.6% aránynak feleljen meg, amely esetben Ausztriának a véradóbani eddigi részesedése a tényleg állított 3,479.816 egyén helyett 3,864.414 főre rúgott volna. Ezen a címen tehát Ausztria visszamaradása 384.598 főben jelentkezik, úgyhogy figyelemmel a felmentéseknél mutatkozó jelentékeny károsodásunkra, amelyet számszerűleg meg nem állapíthatunk, miután az Ausztriára vonatkozó adatokat ismételt kérés dacára sem sikerült megkapnunk, legalább félmillió főre tehető az az összeg, amelyet Ausztriának pótolnia kellene, hogy a monarchia két államának a véradóban való részesedése a törvényes aránynak és az egyenlő teherviselés elvének megfeleljen. Ez az aránytalanság előreláthatólag nem szűnik meg a legközelebbi hónapokban tervezett állítások során sem, úgyhogy a honvédelmi miniszter úr arra a végeredményre jut, hogy a jelenleg hatályban álló .törvények alapján igényelhető összes emberanyag kimerítése után a 18—50 évig terjedő férfilakosságnak 40%-a fog a gazdasági élet békés foglalkozásaiban megmaradni Ausztriában és csak 28%-a Magyarországon. Felesleges rámutatni, hogy ez merőben tarthatatlan állapot, Magyarország, amely oly pazarul hozza a monarchia közös nagy céljaiért a végsőkig megfeszített erejét áldozatul, nem nézheti, hogy Ausztria ilyen mértékben visszamaradjon az áldozatok terén, s magára nézve úgy a gazdasági élet folytonosságának biztosítása, mint emberanyagának kímélése szempontjából ilyen jogosulatlan előnyöket biztosítson. Tárgyi indok sem az állítottak nagyobb %-ának alkalmatlanná nyilvánítására, sem a mentességek nagyobb arányú adományozására nem forog fenn. Az az állítás, hogy az ipari lakosságnak kisebb hányada alkalmas katonai szolgálatra, már rég nem bír jogosultsággal. Az ipari munkásosztály kereseti és összes életviszonyai az utolsó emberöltőben oly gyökeres átváltozáson mentek keresztül, amelynél fogva ipari munkáscsaládok gyermekei a legtöbb tekintetben sokkal jobb gondozásban és táplálkozásban nőnek fel, mint a szegény sorsú falusi lakosságé, s ma már — mint Németország példája is, mutatja — előrehaladott iparral bíró területek a hadiszolgálatra alkalmasok számaránya tekintetében semmivel sem állanak mezőgazdasági vidékek mögött. Határozottan tiltakoznunk kell az ellen a felfogás ellen is, hogy a felmentések ipari érdekből nagyobb arányban történjenek, mint mezőgazdasági érdekből. Az emberanyagnak az az igénybevétele, amellyel Magyarországon találkozunk, a legszükségesebb mezőgazdasági munkák elintézését a legkomolyabban veszélyezteti s ez úgy közgazdasági, mint katonai szempontból legalább is olyan veszedelmet jelent, mint egyes ipari ágak működésének fennakadása. Mindezeknél fogva indítványozza, hogy a most jelzett körülményekre a legnagyobb nyomatékkal hívassék fel úgy a cs. ós kir. hadügyminiszter úr, mint a császári-királyi osztrák kormány figyelme és jelentse ki a minisztertanács, hogy a Magyarországra eső vóráldozatot az eddigi mérvben csak abban az esetben viselheti, hogyha az osztrák kormány részéről újabb szemlék és az eddig adott felmentések revíziója és lényeges korlátozása útján hatékony intézkedések történnek a fennálló aránytalanságoknak legalábbis jelentékeny csökkentésére. Addig is pedig, amíg ezek az intézkedések eredményre vezetnének, a gazdasági munkára visszahagyott egyének számában fennforgó nagy aránytalanság hadifoglyok kiosztásánál veendő tekintetbe, úgyhogy Magyarország
