Maksay Ferenc: Urbáriumok XVI–XVII. század (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 7. Budapest, 1959)

ALFÖLD

hogy hetekig tartják őket ott minden élelem nélkül, és a robotvisszaéléseket csak fokozza a földesúri tisztek kapzsisága. A törvényes időn felül teljesített robotért a földesúr csak kivételes esetekben adott rendkívül alacsony napszámot és csekély élelmet : kenyeret, sajtot. A mennyiségivel párhuzamosan minőségi változás is beállott : kisebb, változatos természetű munkafajták helyett mindinkább egységes és a mezőgazdasági művelés céljaira közvetlenül hasznosított robot vált általánossá. Az igásrobotot (labor iugalis, currulis, pecoralis) az egy ekéhez elegendő igaerővel rendelkező jobbágycsaládok önállóan, a többiek ketten-hárman összeállva teljesítették. A gyalogrobot (labor manuális) a zsellérek vagy igaerő nélküli jobbágyok terhe volt. A XVI, századtól kezdve a robotkivetósnól mind nagyobb szerepet kapott az állatállomány beszámítása. Mezővárosok és gazdagabb jobbágyfalvak a XVI. század óta több helyen tettek kísérletet robotterheik pénzben való megváltására. Voltak helyek, ahol ezt a törekvést a földesurak is szívesen látták, mert a kapott pénzen fizetett napszámosokat, állandó alkalmazottakat fogadhattak. A bérgazdálkodás azonban még a XVI. század közepén, legnagyobb fellendülése idején is korlátozott maradt, utóbb pedig a pénzviszonyok alakulása következtében visszafejlődött. Több uradalomban a majorgazdálkodás fejletlensége miatt nem tudták volna foglalkoztatni a robotolókat, s ezért fogadták el a „robotpénzt". A „szerjárás", „szeres szolgálat" kifejezések sajátos értelme, hogy a jobbágyok egymást váltva, sorban teljesítettek szolgálatot. Sessio colonicalis, Leken: jobbágytelek, sessio inquilinaris: zsellértelek, sessio integra, média, quartalis (quarta), octavalis: egész-, fél-, negyed- (fertály), nyolcadhely (== jobbágytelek). Az ország népének végleges megtelepülése és a feudális birtokviszonyok megszilárdulása idejétől kezdődően a jobbágyok a földesúri tulajdonból helyenként meghatározott nagyságú földterületet kaptak. Ezen az ún. „sessio"-n vagy jobbágytelken kellett gazdálkodniuk. A telek falubeli házhelyből (belsőtelekből, házzal, gazdasági épületekkel, kerttel), a község határában fekvő szántóföldből és rétből állott. Az utóbbiak nyomásonként több parcellában is elhelyezkedhettek, és ahol újraosztás volt szokásban, ott helyük is időről időre változott. Szőlő, irtás a telekállománynak csak kivételesen volt része, a túlnyomórészt osztatlan legelők, erdők, halászóhelyek pedig csupán eszmei hányadként tartoztak hozzá. A jobbágytelek nagysága a község egész határában művelt föld terjedelmétől és a belőle részesülő jobbágyok számától függött. Eredetileg annak a területnek felelt meg, amely egy-egy helységben a jobbágycsalád megélhetéséhez és önálló gazdaságának viteléhez szükséges volt. A XVT. század második felében a hozzátartozó szántóföldek nagysága 4 — 70 hold, a réteké 1 — 50 falcastrum volt, rajtuk kívül gyümölcsös, káposztás-, veteményeskert, esetleg szőlő egészíthette ki a sessiót. A növekvő földesúri, állami terhek és természeti pusztítások, valamint a népszaporodás következtében már korán megindult a telkek osztódása és a XVI. századra olyan méreteket öltött, hogy a féltelken és negyedtelken kívül nyolcad-, tizenhatodtelkek sem voltak ritkák. Mezővárosokon a fejlettebb árutermelés és az előrehaladottabb paraszti rétegződés következtében a kicsire aprózott telkek még inkább elszaporodtak, s az osztódás az 1/32-ig és 1/64-ig jutott. Másutt, ahol a szűkös ós rosszul termő föld lehetetlenné tette az erőteljesebb telekosztódást, fél- vagy negyedtelken aluli területek már „zsellérteleknek" minősültek. Sessio deserta, 1. deserta. Sessio nobilitaris, 1. curia. Sevum, sebum, sepum: faggyú. Siligo: rozs. Silva prohibita, prohibititia, vetita: tilalmas erdő, silva usualis, élőerdő: a jobbágyok által használható erdő. A XVI. századtól, amikor a majorsági gazdálkodás kiépülésével párhuzamosan a földesurak minden módon új jövedelmi forrásokat akartak biztosítani, rendszeressé vált, hogy a földesúr a községek határaiban levő erdők egy részének használatától eltiltotta parasztjait és a tilalmas erdőkből épület- vagy tűzifa kivágását (a faizást, lignatiot) vagy egyáltalán nem, vagy csak díjfizetés ellenében engedte meg ; máskor részleges tilalmat adott ki az épületfa vágására. A faizási jog azonban — legalább a községhatár egy részében, az „élőerdő"-ben — szinte mindenütt biztosított maradt a paraszti lakosság 53 Urbáriumok